Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Európa – magyar föltételek nélkül – kitárta kapuit Szerbia előtt a tagjelöltséggel

Hírek, Magyargyalázat 2012. márc. 02.

Hahotázva szórakozhatnak a büntetlen népirtók a „hallgatag” magyar pipogyaságon.

– Megérkezett a tagjelöltség, Szerbia az Európai Unió (EU) tagjelöltje lett – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg pénteken reggel a belgrádi újságok, beszámolva arról, hogy valamivel éjfél előtt Brüsszelből befutott a hír: az EU csúcsértekezletének résztvevői megadták Szerbia számára az annyira várt tagjelölti státuszt. (MTI)

További két részletes népességi (ethnikai) térkép Délvidéki S. Attila – Fejezetek a rácjárások történetéből c. könyvében jelent meg ésITT tekinthetőek meg nagy méretben.

A legtalálóbban talán a Vecernje Novosti című napilap fogalmazott: Európa megnyílt, azaz – szabadabb fordításban – Európa kitárta kapuit Szerbia előtt. Az újság ugyancsak címoldalon emelte ki Herman Van Rompuynak, az uniós kormányfői tanács elnökének a szavait, amely szerint mindez „a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben kifejtett erőfeszítéseknek köszönhető”.
A Politika című újság tényszerűen közli a hírt: „Szerbia az EU tagjelöltje lett”. Az első oldalas, háromhasábos cikk alcíme már sokat mondóbb: „Azzal, hogy alig néhány órával az EU csúcsértekezlete előtt Szerbia és Románia aláírta a kisebbségek jogairól szóló egyezményt, elhárult a tagjelöltség utolsó akadálya is”.
A Danas című újság Megérkezett a tagjelöltség címen harangozta be első oldalán a brüsszeli hírt, megállapítva, hogy az Európai Tanács úgy döntött: Szerbia kiérdemelte az uniós tagságot. A lap kiemeli még, hogy „Brüsszelben jegyzőkönyvet írtak alá a Szerbiában élő román nemzeti kisebbség jogairól”, továbbá, hogy a „csatlakozási tárgyalások kezdetét talán még az év végéig kitűzik és ezek a megbeszélések 2013 első felében fognak megkezdődni”.
A Press című újság címoldalán csak rövid hírben tájékoztat az eseményről, az újság belső oldalain viszont annál nagyobb teret ad az eseménynek, egyetlen egy szót emelve ki a kétoldalas beszámolónak: Tagjelöltség.
Az újság diplomáciai körökre hivatkozva úgy értesült, hogy „Románia azért ódzkodott a Szerbiának nyújtott támogatás megadásától, hogy kieszközöljön magának (Brüsszeltől) 3,5 milliárd eurós segélyt”.
A Blic című újság első oldalas szalagcímben közli olvasóival a tagjelöltségről szóló hírt, majd belső oldalain részletesen taglalja a tagjelölti státusz mibenlétét. Az újság úgy értesült, hogy a „csatlakozási tárgyalások kitűzésének időpontjával Brüsszel mindaddig vár, amíg Szerbiában nem zajlanak le a választások”. (MTI)

A Délvidéki Holokauszt máig rendezetlen helyzetéről, a hozzátartozók kárpótlásának megkezdéséről, valamint szerény emlékműveinek módszeres és brutális megrongálásáról szót sem ejtett a magyar(?) képviselőgárda. Ugyanilyen szánalmasan hallgatott árnyékukban a fősodratú magyar pártsajtó is. Pedig csaknem százezer megkínzott, megcsonkított, megalázott, meggyalázott magyar emlékezetéért és a máig mindenükből kiforgatott holokauszttúlélők szenvedéseinek enyhítéséért illett volna magyar képviselőinknek és fősodratú pártsajtói(n)knak legalább egy kicsit vonakodni.

Történelemportál – Délvidék

A holokausztot tanítani kell!

Délvidéki Magyar Tömegsírok
– http://www.tomegsirok.hu

Ajánlott még korábbi híreinkből:

A Délvidéki Holokauszt képekben – állandó tárlaton

Egy áldozat harca az ártatlanságért: Teleki Júlia túlélte a délvidéki mészárlást

(Szerk.)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)