Scroll To Top
2019. Enyészet hava (November) 20.-a - Jolán, Zsolt, Ödön, Bódog neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás!
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni!

Szeged a halott Város

Dugonics András szülinapján

Dugonics András születése napján érdemes elmerengenünk az Ő szellemi örökségén…

Érdemes elgondolkodnunk rajta, miféle értelmiség és milyen szellemi légkör jellemezte szülővárosunkat bő kétszáz esztendeje, és milyen ma ?

Dugonics András Szeged szülötte, a szegedi városi kapitány fia,
1788-tól a Budai Egyetem első rektora.

Dugonics András (Vasárnapi Újság, 1859 július 31.)

Piarista szerzetesként lett író és egyetemi tanár. Az első magyar regényt is Ő írta:

Dugonics a nyelvújító mozgalom gyökeres (radikális) alakja volt, aki a végletekig kerülte az idegen – a nem magyar – szavak használatát. Közmondásos, hogy az egyetlen „somma” (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés.
Ezt az irányzatot tudálékos deáksággal ma is „purista”-ként emlegetik. Ennek illendőbb magyar megfelelője a „tisztász”, vagy pontosabban „nyelvtisztász” (Sz.) lehetne…

Rendtársa, és életrajzírója, Karácsony Chrysostom Incze ekképp jellemezte: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Számtanunk és mértanunk alapszavait is ő alkotta. Ma nevét sem említik e minőségben…
Ajánlott olvasmány: Gyimesi István: Dugonics András matematikai munkássága

Dugonics András királyi oktató

Dugonics András aláírása

Bő két évszázad múltán…
Érdemes elgondolkodnunk rajta, mivel is adózhatnánk emlékének ma?

Ünnepelhetnénk Őt… legalább érettségi tételként !

Ünnepelhetnénk Őt… karnevállal, népünnepéllyel, első magyar regényünk, az Etelka szereplőinek alakjaival…

Ünnepelhetnénk Őt… azzal, hogy első közmondásgyűlyteményünket, a(z 1820-as kiadású)
MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK-at gyermekeink kezébe adjuk…
Így 200 év múltán…

Sokoldalú műveltségét ma bármelyik toronyaljas megirígyelhetné…
Persze csak, ha volna hozzá képessége, hogy a minőségi különbséget érzékelje!

A szögediségben Dugonics nagy utódja így írt:
„Most jer : bölcs eleink hamvait tiszteljed,
Virágot szórj rájuk! – Tettüket kövessed!”
(Vedres István)

Csak tallózásul alább…

Néhány műve

  • Troja veszedelme, melyet a régi versszerzőknek irásiból egybe szedett és versekbe foglalt. Pozsony, 1774. (Magyarázó jegyzetekkel. Függelékként néhány költeményfordítása található: Vergilius első eklogája, Ovidiustól Pallas és Arachne regénye és A világkorok leirása, valamint Horatiustól két óda.)
  • Andreae Dugonicii Argonauticorum, sive de Vellere Aureo, LL. XXIV. Pozsony és Kassa, 1778. (Tanítóregény.)
  • Ulyssesnek, ama hires és nevezetes görög királynak csudálatos történetei. Pest, 1780. (Amelyben az Odüsszeiát követte szabadon.)
  • A tudákosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria.) Pest, 1874. (2. bővített kiadás, Pozsony és Pest, 1798.)
  • A tudákosságnak III. könyve: A három szögellések (trigonometria) és IV. könyve: a csúcsos szelésekről (de sectionibus conicis). Pozsony és Pest, 1798. A szerző ezen munkájával felelt II. József kormányának a német nyelvet tannyelvül kijelőlő rendelete ellen, a magyar nyelvnek a felsőbb tudományok tárgyalására is alkalmas voltát bizonyítandó. A munka címén hibásan áll második kiadás; csak a két első kötet 2. kiadásához tartozott.)
  • Etelka, egy igen ritka magyar kis-asszony Világas-Váratt, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben. Pozsony és Kassa, 1788. (Ism. Mindenes Gyűjtemény 1789. I. 129. l. 2. javított kiadás. Pozsony és Pest, 1791. 3. kiadás. Ugyanott, 1805.)
  • Az arany pereczek. Szomorú történet öt szakaszokban. Pozsony és Kassa, 1790. (2. kiadás. Ugyanott, 1800. Családi regény Barcsai Ákos fejedelem korából.)
  • A gyapjas vitézek, két könyvben. Pozsony, 1794. (Magyar átdolgozása a szerző Argonautáinak).
  • Jeles történetek, melyeket a magyar játék színre alkalmaztatott. Pest, 1794. Két kötet. (Toldi Miklós, szomorú történet 3 szakaszban. Kún László, szomorú történet 4 szakaszban. Etelka Karjelben, szomorkás darab 4 szakaszban. Bátori Mária, szomorú történet 5 szakaszban.)
  • Gyöngyösi István költeményes maradványai. Pozsony és Pest, 1796. (Kiadta bő bevezetéssel.)
  • A szerecsenek. Pozsony és Pest, 1798. Két kötet. («Heliodórusnak nyomdoki szerént úgy fölékesítöttem, a mint csak tőllem kitelhetött.» Előszó.)
  • Római történetek. Pozsony és Pest, 1800.
  • Etelkából ki-válogatott remekje a helyes magyarságnak. Pozsony, 1800.
  • A magyaroknak uradalmaik; mint a régi, mind a mostani időben. Tizennégy rézmetszett paisokkal. Pest és Pozsony, 1801.
  • Jolánka Etelkának leánya. Pest és Pozsony, 1803–1804. Két kötet.
  • Szittyai történetek. Pest és Pozsony, 1806–08. Két kötet. (A magyarok őstörténte Árpád haláláig.)
  • Cserei. Egy honvári herczeg. Szeged, 1808.
  • Radnai történetek. Szeged, 1810. (A radnai kápolna csodái, a búcsújárók számára, még 1808-ban Pesten irta.)
  • Nevezetes hadi-vezérek. Pest, 1817. (Életrajzok Corn. Nepos és Plutarchus után.)
  • Magyar példabeszédek és jeles mondások. Pest, 1820. (Két kötet, P. Chrysostomus által írt életrajzával együtt Grünn Orban szegedi nyomdász adta ki. Hasonmás kiadásban megjelent a szegedi Bába Kiadónál 2009-ben.)

Városunk első köztéri szobra is Őt ábrázolta:

       

(Izsó Miklós alkotása 1876-ból)

A szobor áthelyezéséről, illetve a az erre való népi elképedésről szól a szögedi közmondás is:
Möglépött, mint Dugonics !

Dugonics András megérdemelné, hogy helyi oktatásunk egyik alappillére legyen!
Ennek ellenére emlékét nem őrzi méltón Szeged balvezetése. Emlékére egy fillért nem sikerült csorgatni a Dugonics téren a szocimborák közt elpancsolt másfél milliárd forintból…
Dugonics András (mathematika professzor) szellemes téridomai helyett kőgömböket öklendeztek oda a szellemtelen gyüttmöntjeink…

Másfél milliárdból… Szépül a Dugonics tér ?
Szépül a Dugonics tér ? – Szedett-vedett faállomány

A szülőháza helyén álló iskolát is bezárták. Ez akár jelképesnek is nevezhető.
Majd tovább tetézve a szégyent, az épületet „értékesítette”, magyarul eladta a Város méltatlan balvezetése. Azt csak remélhetjük, hogy a vevő Dugonics szelleméhez méltón működteti majd…

Ma Dugonics nem tananyag, nem példakép, nem minta gyermekeinknek…

Dugonics András ennél sokkal többet érdemel!

Szeged Városa is sokkal többet érdemel!

Szögedi hagyományőrzésünk túlélése reményében…

Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök

Ajánlott olvasmány a szülinapján:
Dugonics András: MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr.Szabo.Laszlo

Dr.Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje