Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából

Holokauszt, Tótikumok 2013. febr. 15.

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet magyarországi és határon túli középiskolások, valamint főiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából .

A felhívás célja, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló alkotó- vagy kutatómunkával – a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elűzött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával – olvasható a szövetség közleményében.
Mint írták, a Rákóczi Szövetség a pályázó fiatalokra bízza, hogy milyen módon közelíti meg a pályamunka a kiírás témáját. Pályázni lehet irodalmi művel (vers vagy próza), történelmi esszével, tanulmánnyal, interjúval, rövidfilmmel, illetve egyéb, szabadon választott műfajban elkészített munkával.
Az alkotásokat március 22-ig várják, az eredményhirdetés és díjátadás április 12-én, a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén lesz.
A közleményben felidézték, hogy a magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.

 

forrás:http://www.rakocziszovetseg.org/2013/02/12/palyazat_aprilis_12

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)