Együttműködési megállapodást kötött a szegedi lézeres kutatóközpontot megvalósító ELI-HU Nonprofit Kft. és a Szegedi Tudományegyetem(SZTE); az erről szóló dokumentumokat hétfőn, sajtótájékoztató keretében írta alá Lehrner Lóránt, a cég ügyvezető igazgatója és Szabó Gábor, az SZTE rektora.
Böngészés: fejlesztés
Egy Európai Uniós projektnek köszönhetően fejlesztik a Neuropszichológiai Osztályt Szegeden: az Újklinikán működő egységben egy speciális, 10 ágyas, súlyos koponya-és agysérülteket ellátó részleget hoznak létre, emellett 32 db nagy értékű eszköz beszerzésére is sor kerül. Ennek az egyedi dél-alföldi fejlesztésnek köszönhetően a régió számára már nem csak Budapesten, hanem Szegeden is elérhető.
Szeged, 2013. április 24., szerda (MTI) – Átadták szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) uniós támogatással felújított és kibővített biológiai épületét.
Szeged, 2013. március 2., szombat (MTI) – Az uniós fejlesztések nyílt napján, szombaton bemutatták a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének új, 641 négyzetméteres üvegházát.
Szeged, 2012. december 21., péntek (MTI) – Ünnepélyesen felavatták pénteken a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot, ahol jelenleg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenhat hallgatója lakik.
Szeged, 2012. december 19., szerda (MTI) – A tervezett határidő előtt befejeződött az 5-ös és az 55-ös főutat Szegeden összekapcsoló Vásárhelyi Pál utca rekonstrukciója és négysávosra bővítése.
Szeged, 2012. december 15., szombat (MTI) – Új gyakorlórendelőt adtak át szombaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Fogorvostudományi Karán.
Szeged, 2012. december 14., péntek (MTI) – Több mint egymillió euró értékben fejlesztette nagybani piacait Szeged és Temesvár, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében egy regionális integrált mezőgazdasági nagykereskedő rendszer infrastruktúrájának kiépítése is lezajlott – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a szegedi Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft.
Szeged, 2012. november 19., hétfő (MTI) – Korszerű informatikai eszközök segíthetik majd az ország egyik legnagyobb, ma is eredeti funkciójának megfelelően működő középkori műemlékegyüttesének megismerését, amennyiben megvalósulnak a szeged-alsóvárosi ferences kolostor látogatóközpontjában tervezett fejlesztések.
Majdnem ezer komplex számítógépet kaptak a szegedi iskolák, illetve 299 interaktív tábla is érkezett a városba. Az eszközökből minden városi fenntartásban lévő általános és középiskola kapott, így a tantermek majdnem negyven százalékában már használhatják a diákok a korszerű informatikai eszközöket.