Mit szólna Tisza Lajos Szegedhez?
Szeged – Szegeden született, Szegeden él, Szegedet kutatja helytörténészként Bátyai Gitta. Rajongva szereti a várost, éppen ezért felnagyítva látja a hibáit is.

FEKETE KLÁRA – DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP

Gyakran állok Tisza Lajos szobránál a Széchenyi téren, beszélgetek az „elegáns gróffal”. Azt kérdezem tőle: te vajon látod-e, mi van ebben a városban? – meséli Bátyai Gitta helytörténész, Bátyai Jenő vegyészmérnök, technikatörténész özvegye. – Nagyon nehezen viselem, hogy ami valamikor jól működött, most már évek óta romhalmaz. Ilyen az újszegedi liget, a Partfürdő, a Kass, a Royal, a Hági, a Virág – ezek jelentették számunkra a fiatalságot. Őseink 130 évvel ezelőtt megépítették a tereket, épületeket, nekünk már csak rendben kéne tartani őket. Ahogy munkám során forgatom a 80–100 évvel ezelőtti Délmagyarországot, naplókat, és a múzeumban a korabeli fotók is a kezembe kerülnek, azt látni, nyári napokon hemzsegtek az emberek a Tisza-parton. Ma az ember ha végigmegy az újszegedi töltésen, ijesztő kép tárul elé a lepusztult Tisza Gyöngyével.

A helytörténész elismeréssel beszél Szeged Europa Nostra-díjas belvárosáról, a megújult Kárász utcáról, a Klauzál és Dugonics térről. De látja a koszos újságpapírral teleragasztott kirakatokat is, nemcsak a város szívében, hanem a Tisza Lajos körúton is, és közben megjelennek előtte a korabeli fotók az elegáns portálokkal. – Tisza Lajos az 1800-as évek végén a romokból építette fel a palotás Szegedet, nekünk tényleg nem kellene már mást csinálni, mint a gondját viselni.

Bátyai Gitta férje hatására kezdett helytörténettel foglalkozni. Megözvegyülése után kötetei jelentek meg a városról.
Fotó: Karnok Csaba

Gitta a férje hatására kezdett helytörténettel foglalkozni, Jenő 20 évvel ezelőtti halála után önálló kötetei jelentek meg Szegedről, 2003-ban Szegedért emlékérmet kapott, nemrégiben életművéért Tömörkény-díjjal jutalmazta volt munkahelye, a Móra Ferenc Múzeum.

Bátyai Gitta 1965 és 2008 között preparátor, „bogarász” volt a múzeumban. Terepre járt a munkatársaival, sörcsapdákat rakott ki a rovaroknak, aztán kipreparálta és gyűjteménybe rendezte őket. – Első önálló cikkem is a híres szegedi preparátorról, Haering Ede munkásságáról és a műhelyéről szólt. Akkor még szűz témának számított az 1900-as évek híres vadászélete, vadgazdálkodása, amihez a Somogyi-könyvárban találtam rengeteg anyagot, hiszen a korabeli sajtó ezzel sokat foglalkozott.

Hogy lett a hobbiból hivatás? – Jenőnek már a 60-as évektől jelentek meg technikatörténeti cikkei, és mivel elfoglalt ember volt, vezető beosztásban dolgozott, gyakran arra kért: ugorj már föl a könyvtárba, nézd meg ezt és ezt a cikket. Akkoriban ugyanis a múzeum és a Somogyi-könyvtár még egy „házon” osztozott. Egyszer csak azt vettem észre, beleszerettem a kutatásba, majd mint a lavina, úgy jöttek az újabbnál újabb témák: 1991-ben közös munkaként jelent meg a Szegedi malomhistória. Férjem halála után adták ki a Kass szálloda (1998) és a Liget történetét (1998), amelyeket én fejeztem be.

Önálló műve az Újszegedi mozaikok (2002), az Úszóházak a Tiszán (2003), A hídon át Újszegedre (2008), a Millenniumi Vadászati Almanach egy része. A szegedi gázgyártás 150 éves története 2013-ban készült el, kéziratban őrzi a GDF SUEZ Zrt.Most írja a Színes üvegablakokat 50-60 helyszín legszebb alkotásairól és magukról az épületekről. Publikál a Szeged című folyóiratban, az újszegedi, valamint a móravárosi újságban: ő Újszegeden, lánya, Bátyai Edina volt fesztiváligazgató Móravárosban él, innen a szoros kötődés a városrészek között.

Ennek kapcsán szólt hozzá a FB-on a Somorjai Feri:

Kedves Márta! Bátyai Gitta az én nővérem, eredeti neve Somorjai Margit. Mi olyan családban szocializálódtunk, ahol szüleink és ismeretségi körük tisztelték a múltat, legjobb tudásuk szerint teljesítették kötelességüket és esztétikai élményként értékelték környezetüket. Tekintettel a hagyományátörökítő magyar arisztokrácia 1950-es évektől megkezdett likvidálására, az 1989-óta folyó liberalizációra, a nemzeti vagyon szétlopása által elszegényített magyar lakosság nyomorúságára, a kiskereskedelem tönkretételére ma elhanyagolt közterületek, bezárt üzletek, üres kirakatok, lerongyolódott kéregetők fogadják a városunkba látogatókat, ami miatt egyre ritkábban jelenek meg a Kárász utcán. Csak az a szomorú, hogy még a tősgyökeres szegediek jelentős részének sem tűnik fel ez a lepusztulási folyamat.

Ezt olvasva, a témát áttettem a FB körben a Régi Szeged olvasói körbe emígy:

2014. aug. 25.

A Szeged érték-kutatásról, múltfeltárásról, értékőrzésről szóló megkezdett polémiát itt lenne jobb folytatni -gondolom.

„az a szomorú, hogy még a tősgyökeres szegediek jelentős részének sem tűnik fel ez a lepusztulási folyamat.”: ehhez kapcsolódva jelzem, hogy magam évek óta járom az egész várost kerékpárral, kamerával, térképpel a kezemben, s önszorgalomból vezetem a város ún. problématérképét digitálisan, rögzítve az elhanyagolt , üresen álló épületekről, telkekről városképi borzalmakat, s ez alulnézeti fotótáramban is be van tematizálva. Amikor evvel elő akartam jönni, akkor néhány ismerősöm azt mondta: miért veszed észre ezeket a negatív dolgokat, nem kell odanézni, depissé tesz ez a látásmód, s ezt még rajzosan, képekben nyílvánosságra is akarod hozni? „följelentenéd a várost”?, ellenségeket akarsz szerezni stb. , hülye vagy, hát nincs elég gondod enélkül is? szóval hirtelenjében ennyit a fölvetett témáról. Inkább útikönyv-térképet készítettem, „csak a szépet, jó megjelenítve”. A többi téma maradt korunk asztalfiókjában, azaz merevlemezen. Egyébként a kialakult szomorú összkép több, mint a város vezetés gondja, ebben benne van minden országos jelenség, igénytelenség, s egyébként is a problémás ingatlanok jó része nem is városi tulajdon, csak itt vannak a mi optikai életterünkben, ez a téma már továbbvezetne egy kutatási irányba, de valóban kinek, minek készíteni ilyent??.

Ja és amúgy ha nem is voltam anno a Korzó lovagja, de tinédzser éveimben a kígyó patika fölött lakva, ablakunk alatt korzózott akkor le-s föl mindenki, aki akkor számított, s minden eseménynek szem- és fültanúja lehettem.

Erre érkezett reagálás a S. F.-től:

Kedves Zoli!
Köszönöm a gondolataidat. Nem látni, nem hallani, nem beszélni – így él az átlag szegedi. A Miért szeretem Szegedet sorozatot részben arra szeretném felhasználni, hogy a szépérzékű polgárok fogjanak össze a városkép megújítása érdekében, aminek jelentős része nem pénzkérdés.
Kellemes estét kívánok!
Üdv: Feri

Kata Rácz sajnos így van,és ez nem csak szeretett városomra igaz!engem felháborit ami az országban folyik.nekem feltünik, és ha Szegeden vagyok sétálok a belvárosban a páromnak mindig elmesélem milyen üzletek voltak.és most?

Ádám Kanyó Lehet,hogy most nem sokat mászkálsz a Kárász utcán,de valamikor a Korzó lovagjának számítottál. Azok a régi szép idők! (ez a S. F.- nek címzett beszólás volt)

Ferenc Somorjai Kedves Ádám!
Minden megrohadt. Akármerre nézünk sikkasztás, lopás, rablás, szegénység, bunkóság, nem látom az alagút végét.
Üdv: Feri

Még egy hozzászóló:

Dehogy nem! De talán meg kellene kérdezni a rendszerváltás utáni polgármestereket, hogy mit, miért, és hogyan privatizáltak. Mert minden adóparadicsomot élvező vállalkozó készen kapta a piacot!!! Itt kellene kezdeni. És nem elfogadni az arcpirító magyarázkodásukat, hogy „azt is tanulni kellett”. No comment. Aztán valamit csak lehetne tenni a belvárosban lévő gödör, a bezárt Hági, Hungária érdekében, hogy más rentábilis üzemeket ne is említsünk. Hosszú.

Erdélyi Endre:  botka „MŰVEK „..ennyi

F. Z.

És ezt az eldugott éjszakai rögtönzött kommentelést a bejegyzésem nyomán bezzeg nemhogy csak olvasta Szondi Ildi, hanem még meg is osztotta (2014 aug. 25.-én este), az hatalmas ismerősi körében, mindenki lássa, milyen szemléletű emberek vannak az „ Ő választókörzetében” én ugyanis oda tartozom lakcím alapján.

(Valszeg nem fog az Ildikó sem az én, sem a S. F. érdekében a város vezetésénél most kilincselni, hogy adjunk ezeknek feladatot…. talán akkor csöndben lennének….)

Forrás: Délmagyar

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...