Lakatlanul pusztul az 1977-ben bezárt híres szegedi Kass Szálló. Az eltelt közel negyven esztendőben számtalan nagyszabású terv készült, a felújításba is belevágtak, eredmény nélkül. Csak remélhető, hogy a város harmadik legértékesebb épülete nem jut az elbontott szegedi polgárházak, villák s nem utolsósorban a tíz évvel ezelőtt eldózerolt Bálint Sándor-ház sorsára.

Kass, a kísértetház ( Kép : Dr Sz.L.)

Gyermekkoromban menekülésszerűen kellett távoznunk. Kint játszottam a Stefánián, emlékszem, épp az egyik padon ültem, amikor jött a portás, és közölte: a gyerekek délután kettőkor indulnak anyukával a nagyszülőkhöz Budapestre – idézte fel egy interjújában a múltat Kass János grafikusművész a nagyapa által alapított szálloda elvesztéséről. Amit mozdítani lehetett, képeket, szőnyegeket, csillárokat felrakodták a nagy muraközi lovak vontatta nehéz társzekerekre. A család egyik része három bérházat adott el Pesten, hogy a nagy hírű Kass Szállóra felvett jelzálogkölcsönt ki tudják fizetni. Hiába. 1933 ősze volt, az ország éppen kezdett kilábalni a sokakat elszegényítő világgazdasági válságból. Több sikertelen árverés után, egy esztendő elteltével – a Kass család nem adta nevét az új hotelhez – megnyílhatott a Kassról Hungáriára átkeresztelt szálloda. Sokan ma is így ismerik Szegeden.

Messziről akár működő intézménynek is tűnhetne, olvasom az egyik helyi újságban. Hasonló emlékeim vannak nekem is a távolról szép benyomást keltő sárga vakolatról; öt éve felejthető színházi előadást láttam a szinte tökéletesen kibelezett egykori kávéház nagytermében. A falak belül ma is vigasztalanul kopárak, a mennyezet a nemrég beépített vasbetonig lecsupaszítva. Hatalmas a por, alig tűnik ki belőle az a két gipsz vagy kő oszlopfő, amelyet valaki itt felejtett néhány ócska összecsukható műanyag szék társaságában. Doh- és penészszag árad az alagsori ablakokból az utcára; az ablakokat, a bejárati ajtókat préselt forgácslapokkal takarták el vagy bedeszkázták. A vakolat mállik, ami a vizesedés jele; nem csoda: az esővíz elvezetésére szolgáló csatorna hiányos. Minimális összegből s persze némi jóakarattal kijavítható lenne.

A nagyteremben hajdan Szegeden gyártott, posztóval borított márvány – és nem fa! – biliárdasztalok álltak. Vasárnaponként katona- és cigányzene szólt a ma már töredezett lapokból álló teraszon, a hatvanas évek végéig ötórai tea várta a közönséget. Szeged egykor a „dizőzök paradicsoma” volt: Hajós Klári sanzonénekes köré népes törzsközönség gyűlt; ebben a férfikaréjban énekelte andalító dalait a művésznő, miközben hátul, a bezárásig bárként működő „kis Hungáriában” hajnalig szórakozhattak a vendégek. A hamar országos hírnevet szerző s azt évtizedeken át őrző szállóban nemcsak kávéház, étterem, büfé, bridzsszalon és lokál, hanem két hangversenyterem is volt.

A szállót 1898-ban építtette a pályafutását szakácsmesterként kezdő Kass János az üresen álló mészégető gödrök és a régi Tombácz-féle fatelep helyén. Ekkor rendezte a város a környékbeli pocsolyás, nádassal borított területet, a Várkertet, későbbi nevén a Stefániát. Ma is gyönyörű, jórészt szecessziós stílusú bérházakat emeltek a középen valóban ékszerként ragyogó Kass köré.

A többször átalakuló-bővülő szállót hamar megkedvelte a helyi intelligencia és az előkelő közönség, de járt itt Ady Endre, Juhász Gyula, Bródy Sándor, Bartók Béla, sőt az 1919-es megszálláskor és a fehér ellenforradalom idején Franchet d’Esperay francia tábornok, Horthy Miklós, Károlyi Gyula, Gömbös Gyula és Teleki Pál is. Az alapító Kass János halála után fia, az ifjabb János öt esztendeig tudta működtetni a nagy hírű intézményt. A világgazdasági válság miatt elfogytak a vendégek, végül el kellett küldeni mind a száz alkalmazottat, s hamarosan az épületet és az ingóságok nagy részét is elárverezték. Híre ment akkoriban, hogy mindez nem történt véletlenül, hiszen állítólag épp akkorra lett meg a fedezetül szolgáló pénz, mire dobra verték az ingatlant. (Az alapító unokája, a legifjabb Kass János visszaemlékezése szerint „bizonyos körök meg akarták kaparintani” a szállót. A család Pestre költözött, Kass János pedig a margitszigeti vendéglátásban kamatoztatta szakmai tudását.)

Tény, hogy a második, sikeres árverésen a kiürített palotát a Szeged–Csongrádi Takarékpénztár érdekeltségébe tartozó Ingatlanforgalmi Rt. vette meg. A szálloda másodvirágzása ekkor kezdődött, s tartott az 1949-es államosítás után is néhány hullámvölgyet nem számítva egészen a hatvanas évekig. Még ezekben az időkben is olyan Budapestről érkező, népszerű művészek szórakoztatták a helyi közönséget, mint Záray Márta és Vámosi János, Németh Marika vagy éppen Kabos László.

A baj váratlanul érkezett: Balikó Béla egykori igazgató visszaemlékezése szerint – a Bátyai Gitta és Bátyai Jenő által jegyzett szállodatörténeti kötetben (A Kass. Múzeumi Tudományért Alapítvány, 1998) bukkantam rá – 1965-től az épület állaga folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben romlott. Legelőbb a kupolával és a födémszerkezettel adódtak statikai gondok, a helyreállítás negyvenmillió forintba került volna, ám az akkor horribilisnek számító összeget a tulajdonos állami vállalat nem tudta kifizetni. Pótmegoldásként az emeleti mennyezetet aládúcolták, ennek ellenére 1976 októberében az egyik terem árkádos része több helyen beszakadt. December 13-án bezárták az életveszélyes szállodát, majd a szilveszter múltával a bárt. Közben néhány sarokkal arrébb felépült a vasbeton szerkezetű, ma is működő új Hungária; a régit közben kis híján lebontották.

A kísértetházzá vált régi Kass 1982-ben műemléki védettséget kapott, ám – ahogy ez nálunk sajnos nem ritka – hosszú ideig az alkalmi állagmegóváson túl semmi sem történt az épület megmentése érdekében. Aztán pályázatot hirdettek, s egy rendszerváltozás előtt közvetlenül megalakított részvénytársaság belevágott a felújítás munkájába: kicserélték a tetőt, részben a belső tereket is átszabták, renoválták a homlokzatot. A helyi és megyei építőipari vállalatok és a tanács által gründolt cégnek nem volt viszont pénze a folytatásra, így a közönség előtt nagy garral beharangozott, korszerű hotelből, amelynek 1991 októberében kellett volna megnyílnia, végül nem lett semmi.

Az ismét enyészetnek induló, hajdan előkelő szállót 1994-ben a Quaestor csoport vásárolta meg, s azóta ő gyürkőzik a „cég gyöngyszemének” nevezett belvárosi palota felújítási nehézségeivel. Sokra a jelek szerint nem jutott. Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató az ezredfordulón adott nyilatkozatában a sztráda hiányával és a délszláv háborúval indokolta, miért nem tettek többet a patinás épület megmentéséért.

Aztán úgy tűnt, megtörténik a csoda: véget ért a háború, beléptünk az EU-ba, és megépült az M5-ös autópálya. A Quaestornál úgy érezték, eljött az ideje a szállóalapításnak is. A felújításról már 2004-ben felröppentek kósza hírek; négy évvel később a cég képviselői örömmel tárták a nyilvánosság elé a nagyra törő terveket: 2009-ben kezdődik a rekonstrukció, mondták, 2010-ben pedig végre megnyitja kapuit az új, négycsillagos wellnesshotel.

A pusztuló Kass egy betört ablaka

Szomorúan veri az eső a szegedi utcakövet a málló vakolat körül2014 januárjában. A régi Kass kibelezett palotájában a hátsó fronton, a betört ablakok előtti fedett részen hajléktalanok vertek tanyát. Igaz: közbejött egy újabb világgazdasági válság, amelynek egyik elődje a harmincas években tönkretette a szállodát. A Quaestor honlapján a tervezett átadás időpontja után körülbelül egy esztendővel megjelent a bejegyzés, hogy a cég el kívánja adni nemcsak a Kasst, de a hozzá kapcsolódó ingatlanfejlesztési projektet is. A legújabb, 2013 júliusában kelt hír szerint viszont társbefektetőt keresnek, nem tettek le arról, hogy a cég „gyöngyszeméből” ismét szálloda legyen. Amíg keresnek és terveznek, sajnos tovább pusztul a város egykori társasági életének központja.

Kukázás a Kassnál

Nem árt tudni, hogy Szeged – ez persze már nem a Quaestor felelőssége – sokszor bizony hanyagul bánik múltja értékes emlékeivel. A körútra a közelmúltban oda nem illő ormótlan, legfeljebb a város szélén elfogadható külsejű áruházat húztak, születésének százéves évfordulóján, 2004-ben pedig ledózerolták a híres néprajztudós, a „legszögedibb szögedi”, Bálint Sándor egykori házát. Egyelőre úgy tűnik, hiába hangzott el az a javaslat is Szabó László városvédőtől, hogy Szeged belvárosa kérje felvételét a világörökségi listára. Könnyen lehet persze, hogy a Kass még a javaslat napirendre tűzése előtt összeomlik.

Pethő Tibor

2014. Január 25.

Forrás : Magyar Nemzet / Magazin

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...