Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Szabadkőműves-titkosírást fejtett meg a szegedi doktorjelölt

Szögedi hírek 2013. aug. 06.

Magyarországon egyedülálló, de még Európában is igen ritka titkosírással készült szöveget fejtett meg a Szegedi Egyetem egy doktorjelölt hallgatója. Vámos Hanna egy több mint kétszáz éves szabadkőműves naplót fordított le.

A lap szerint az SZTE klasszika-filológia szakos hallgatója három éve foglalkozik titkosírással, kódfejtéssel. Vadai István irodalomtörténész segítségével közel harminc titkosírást tört már fel, köztük olyan emberek leveleit, mint II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Bercsényi Miklós, Teleki Mihály vagy II. Rákóczi György.

A most megfejtett iratot eddig „nagybajomi rejtélyként” emlegették a helyiek, és az Irodalomtudományi Intézet már régóta várta, hogy valaki megoldja. A titoktörő páros közös előadása előtt egy hetet kapott a feladatra, és bár először maguk sem gondolták volna, de sikerült megfejteniük a szöveget. Sőt, a lánynak végül csak pár percébe került, hogy megoldja azt, amit több mint kétszáz év alatt senkinek sem sikerült.

A dokumentumot Pálóczi Horváth Ádám költő írta, és nagy valószínűséggel az egyetlen fennmaradt kötete egy 12 részes könyvsorozatnak, melyet az író megfejtett, lefordított, majd ismét kódolt. A szöveg szabadkőműves nagymesterek életrajzainak gyűjteménye. Köztük szerepel Aquinói Tamás, Noé, sőt még Ádám története is.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)