Szeged, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – A tervek szerint ősszel elkezdődik a szegedi lézerközpont építése, a beruházás első ütemének 2015 nyarára kell elkészülnie – közölte Lehrner Lóránt, a beruházást irányító ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön a Tisza-parti városban.
A nagyberuházás első fázisában a kutatóközpont épülete és a lézertechnológia egy része készül el, erre 37 milliárd forint fordítható, 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrásból – mondta az ügyvezető igazgató a tudományos fejlesztésről tartott lakossági fórumon.
A következő uniós költségvetési ciklusban további 24,3 milliárd forintot szánnak a központban a speciális kutatóberendezések kialakítására. A beruházás második fázisának befejezése 2018-ra várható – tudatta az igazgató.
A 24 400 négyzetméter alapterületű kutatóközpontot jól megközelíthető helyen, az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontjához közel, a városközponttól öt kilométerre lévő 16 hektáros területen építik föl. A kivitelezési és mérnöki munkára már kiírták a közbeszerzési tendert, és néhány napon belül megjelenhet a lézerberendezésekre vonatkozó felhívás is – mondta Lehrner Lóránt.
Szabó Gábor, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora kifejtette, hogy az épületnek rendkívül szigorú rezgésvédelmi előírásoknak kell megfelelnie. „Az épület is olyan műszaki alkotás lesz, amelyre önmagában büszkék lehetünk” – tette hozzá az akadémikus.
A központ fejlesztéséhez, üzemeltetéséhez mintegy kétszáz jól képzett fizikusra, mérnökre, informatikusra lesz szükség. Ennek érdekében az SZTE más felsőoktatási intézményekkel és kutatóintézetekkel összefogva új képzési programokat indít, s a beruházás hírére elkezdtek hazaszállingózni a Magyarországon végzett, majd külföldre került fiatalok is – mondta a professzor. Hozzáfűzte, hogy a kutatóközpont igazi gazdaságfejlesztési hatása a körülötte kialakítandó tudásparkon keresztül valósulhat meg, ahová a rendkívül gyorsan fejlődő fotonikai iparban érdekelt cégek betelepülését várják.
Csepreghy Nándor kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a lézerközpont építésével világszínvonalú és egyedülálló kutatási infrastruktúra jön létre Szegeden. A kormányzat célja, hogy az itt születő eredményeket felhasználva minél több alkalmazott kutatási program indulhasson el.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...