Scroll To Top

„Jaj annak a népnek, amelynek a történelmét az ellenségei írják!” (Seneca)

Adomány a szegedi I. Belgyógyászati Klinikának

Szögedi hírek 2013. ápr. 25.

Összesen négy kórházi ágyat adott át Gyimesi László Fidesz-KDNP-s tanácsnok kedden délután az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak.

Három ápolási és egy kórházi ággyal gyarapodott az SZTE I. Belgyógyászati Klinika, melyeket Gyimesi László adott át az intézménynek. A Fidesz-KDNP-s tanácsnoktól megtudtuk, németországi partnerkapcsolaton keresztül szerezte az adományokat.

„Szegediként fontosnak tartom, hogy az egészségügyi intézményekben minél jobb körülmények között dolgozzanak, illetve a betegek megfelelő körülmények között gyógyulhassanak. Szerencsére az egészségügyi rendszer átalakítása jól sikerült, így a szegedi klinika is jól működik, de ha módomban áll segíteni, akkor természetesen megteszem” – fogalmazott.

Az önkormányzati képviselő hozzátette, Wittmann Tibor professzorral, az SZTE Általános Orvostudományi Kar I. Belgyógyászati Klinika igazgatójával előzetesen egyeztetett, oda kerülnek az ágyak. „Ezek az ágyak használtak, de megfelelnek a kor követelményeinek, minden irányba állíthatóak attól függően, hogy milyen ellátásra szorul a páciens. A klinikán örültek az ágyak érkezésének, éppen tegnap kellett leselejtezniük egyet” – közölte Gyimesi.

Az ágyakért nem kellett fizetni, Gyimesi – részben képviselői alapjából – vállalta azok Magyarországra szállításának finanszírozását. Az adomány értékét jelzi, hogy jelenleg egy új, modern kórházi ágy több mint másfél millió forintba kerül.

Nem ez volt az első alkalom, amikor németországi adományokat adtak át Szegeden, tavaly tavasszal iskola- és óvodabútorok érkeztek a Béke és a Gyertyámos utcai tanintézményekbe a németországi partnerkapcsolaton keresztül.

Adomány a szegedi I. Belgyógyászati Klinikának

VIDEÓ

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)