Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség !

Újabb előadás az István, a királyból a szegedi szabadtérin

Szögedi hírek 2013. márc. 05.

Szeged, 2013. március 5., kedd (MTI) – A hatalmas érdeklődésre tekintettel az István, a király egy újabb előadását hirdette meg a Szegedi Szabadtéri Játékok a nemzeti ünnep napjára, augusztus 20-ra, a korábban a műsorban szereplő augusztus 17-i és 18-i mellett – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense kedden az MTI-t.

Fábián Barbara elmondta, hogy a közönség elképesztően rövid idő alatt kapkodta el a Szegedi Szabadtéri Játékok idei záróprodukciója, az István, a király két meghirdetett előadására a belépőket. A jó helyekre – a bérleteken kívül – szinte lehetetlenség jegyet szerezni.
A fesztivál menedzsmentje éppen ezért úgy döntött: harmadik előadást hirdetnek a darabból. A harmincéves jubileumát ünneplő legendás rockoperát a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is láthatja a Dóm téri közönség.
A rendező, Alföldi Róbert már most kész koncepcióval rendelkezik, Menczel Róbert díszlet-, Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, valamint Vörös Róbert dramaturggal alaposan kimunkált színpadi elképzeléseket mutattak be a két szerzőnek. Szörényi Levente és Bródy János teljes egyetértésben fogadták el az izgalmas, kortárs koncepciót.
A nemzeti rockoperát új szereplőgárdával, látványvilággal mutatják be, Szegeden. Az 1983. augusztusi ősbemutató harmincadik évfordulójához kapcsolódó jubileumi produkció különlegessége, hogy a darabot története során most először játsszák élőzenével, hatvantagú zenekarral.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)