Scroll To Top

Az Orvostudomány
mint magyar neve (is) mondja :
Tudomány, nem Propaganda !!! (Sz.)

Szegedi egyetemisták segítik az unión kívüli országokból érkező gyerekeket

Szögedi hírek 2012. dec. 29.

Szeged, 2012. december 28., péntek (MTI) – Negyvenkét, az unión kívüli országokból érkező gyermeket segítenek a beilleszkedésben és a tanulmányi felzárkózásban szegedi egyetemisták – mondta el a programot szervező Agora Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Szegeden.

Függ Zsolt Péter kifejtette: a Mentorprogrammal az integrációért című projektbe olyan egyetemi hallgatókat vontak be, akik ha végeznek, gyermekekkel foglalkoznak majd, így vannak köztük tanár-, tanító-, kulturális mediáció, szociálpedagógia szakos hallgatók és pszichológushallgatók is. A program Szegeden és környékén száz százalékban lefedi a segítségre szoruló gyermekek körét. Az érintetteket az iskolák és a szegedi önkormányzat oktatási irodája segítségével találták meg – tette hozzá. A projekt az idén az Európai Integrációs Alap által adott mintegy 15 millió forintból gazdálkodott, de már jövőre is elnyertek 23 millió forint támogatást, amelynek segítségével hasonló programot tudnak indítani a fővárosban is. Hozzájuk ugyanis már korábban csatlakoztak budapesti tagok, így jövőre a két helyszínen összesen 72 gyermek fejlesztése valósulhat meg, 24 mentor segítségével. Tajti Andrea, a program szakmai vezetője elmondta: az új országba érkezve sok család számára a saját egzisztencia megteremtése, a hivatalos ügyek intézése is gondot okoz, így kevésbé tudnak a gyerekek iskolai beilleszkedésére és előmenetelére figyelni. A programban 14 mentorral dolgoznak, akik heti nyolc órát töltenek a gyerekkel, egyéni és csoportos fejlesztés keretében. Nagy hangsúlyt fektetnek az interkulturális nevelésre, az iskolai tanulmányok segítésére, és a nyelvi fejlesztésre, hiszen sokszor előfordul, hogy a gyerekek nyelvi nehézségek miatt nem tudtak beilleszkedni az osztályba.
A gyerekek között van vietnámi, kínai, szíriai, szerbiai, horvátországi, de vannak olyanok is, akik tanulmányaik miatt érkeztek ide, például az Egyesült Államokból, Kanadából, Venezuelából vagy Bolíviából. A tanulmányok segítése mellett számtalan szabadidős tevékenységet és tábort is szerveztek a résztvevőknek. Szeged több általános és középiskolája mellett dolgoznak Domaszéken, Röszkén és Sándorfalván is a 6-18 éves gyerekkel és fiatalokkal. A program eredményeként megfigyelhető, hogy a gyerekek jobban értik a magyar nyelvet, és ezáltal tanulmányaikban is sikereket érnek el. Emellett a szülők és a tanárok közti kommunikációban is részt vesznek a segítők, így a szülők jobban megértik a pedagógusok elvárásait. A segítők kiválasztásánál a nyelvtudás is fontos szempont volt. A fiatalok három pedagógiai tréningen vettek részt. Januárban folytatódik a program, néhány új mentorral, mert az eddigiek közül többen államvizsgáznak. Az új segítők kiválasztása már zajlik. Ez a fiatalok számára a havi ösztöndíjon túlmenően szakmai gyakorlatot és képzési lehetőségeket is jelent – mondta el Tajti Andrea.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)