Scroll To Top

Az Orvostudomány
mint magyar neve (is) mondja :
Tudomány, nem Propaganda !!! (Sz.)

Felavatták a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot

Szögedi hírek 2012. dec. 23.

Szeged, 2012. december 21., péntek (MTI) – Ünnepélyesen felavatták pénteken a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot, ahol jelenleg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenhat hallgatója lakik.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy legyenek olyan intézmények, közösségek, amelyek segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat a valódi perspektívát jelentő diploma megszerzésében. Szeged az ötödik nagy egyetemi város, ahol keresztény roma szakkollégium nyílt. A római katolikus, a református, az evangélikus és a görög katolikus egyház által fenntartott kollégiumokban országszerte 120 fiatal tanul – mondta a politikus. A kollégiumokban roma és nem roma fiatalok laknak, tanulják az együttélését, miközben minden segítséget megkapnak, hogy valóban jó diplomájuk legyen – tette hozzá. Az intézmények működési költségének jelentős részét az állam biztosítja, és a diákok havi 40 ezer forintos ösztöndíjat kapnak. A kormány a közelmúltban 100 millió forintos pályázatot írt ki, amely lehetővé teszi uniós forrásból a jövő évben az intézmények továbbfejlesztését – közölte a miniszter. Mészáros Ferenc, a kollégium igazgatója elmondta, hogy az intézményben az SZTE tizenhat nappali tagozatos hallgatója lakik. A szakember közölte, két éven belül az SZTE vagyonkezelésében lévő épületet 25 férőhelyesre kívánják bővíteni, úgy, hogy megőrizik a diákok között a 60-40 százalékos roma, nem roma arányt. Az oktató hangsúlyozta, valódi szakkollégiumként, keresztény értékek mentén szerveződő szakmai közösségként működik az intézmény. A hallgatók egyetemi óráik mellett közismereti, spirituális és a kettős, magyar-roma identitást erősítő foglalkozásokon is részt vesznek.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)