Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

Kontrasztok vonzásában – A Várfok Galéria művészei Szegeden

Szeged, 2012. november 14., szerda (MTI) – Kontrasztok vonzásában címmel a fővárosi Várfok Galéria huszonöt művészének alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton a szegedi Reök-palotában.

A százharminc alkotást festményeket, grafikákat, szobrokat, installációkat összekötő közös pont, hogy készítőjük az 1990-ben létrejött egyik első magánalapítású, tisztán kortárs profilú galéria művészköréhez kapcsolódik – mondta Nátyi Róbert, a szegedi kiállítóhely művészeti vezetője a tárlatot bemutató szerdai sajtóbejáráson.
A kiállítás anyagának gerince a Várfok Galéria alapító tulajdonosa, Szalóky Károly magángyűjteményéből származik. A bemutatkozó alkotók között épp úgy vannak befutott és híres művészek – Nádler István, feLugossy László, Mulasics László vagy éppen El Kazovszkij -, mint fiatal, feltörekvő tehetségek, akiket a galéria Spiritusz szekció fog össze.
Kovács Krisztina művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta, hogy a műveket a stiláris sokszínűség jellemzi, nonfiguratív, szürreális alkotások éppúgy szerepelnek a kiállításon, mint geometrikus művek vagy hiperrealista festmények.
A magyar művészek mellett külföldi alkotók is kötődnek a galériához. Közülük a leghíresebb a jelenleg 91 esztendős Francoise Gilot, akit Pablo Picasso élettársaként és gyermekei anyjaként ismert meg a nagyközönség, ám festményeivel saját jogon is komoly népszerűséget vívott ki.
2011-től a festmények mellett a fotográfiákkal is foglalkozik a Várfok Galéria. A szegedi tárlaton a közönség többek között a Kossuth-díjas Korniss Péter életidegen környezetbe helyezett betlehemeseket bemutató sorozatával ismerkedhet meg.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)