Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
A bűnpártoló politikusoknak börtönben vagy bitón a helyük !

Megtalálták a szegedi vár déli falának egy részét

Örömhírek, Szögedi hírek 2012. okt. 18.

Megtalálták a középkori szegedi vár déli falának maradványait a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban  – közölte Popity Dániel ásatásvezető régész szerdán a helyszínen.

A szakember elmondta, a szegedi partfal rekonstrukciós munkáihoz kapcsolódóan szeptember végén kezdődtek el az ásatási munkák. A feltárására azért volt szükség, mert a tiszai védmű felújítása során résfal és szivárgók épülnek, és ezek megtervezéséhez pontosan ismerni kell a középkori várfalak helyét.
A 3×6 méteres szelvényben három méter mélyen találtak rá a várfal maradványaira. A 2,4 méter széles és 1,3 méter magas téglafal mellett különböző szinteken kerék- és patanyomokra is bukkantak. Ezek egy része valószínűleg a bontás során keletkezhetett: jól látható, hogyan fordultak a szekerek a várfal tövéhez, és hol várakoztak a bontott anyagot szállító lovak. A fal alapozásánál nemcsak tégla, hanem kövek maradványai is fellelhetőek – ebből arra lehet következtetni, hogy a vár építésekor római kori kődarabokat is felhasználhattak – közölte a régész.
A déli kaputornyot és a vízibástyát összekötő falszakasz építésének pontos ideje nem ismert – meghatározásához tégla és habarcsmintákat vettek -, valamikorra a XV. századra tehető.
Molnár Csilla régésztechnikus elmondta, a most föltárt falszakaszt még a nagy árvíz előtt, 1876-77 telén bontották el. Erre Ferenc József azt követően adott engedélyt, hogy a szegedi vár hadászati jelentősége csökkent. A szegediek azért kérték a fal elbontását, mert Alsó- és Felsőváros között a hadi területnek számító vár miatt csak jelentős kerülővel lehetett közlekedni. A bontás után azonban megnyílt a két városrészt összekötő Tisza-parti út.
A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.
Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, a XVIII. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala.
A vármaradvány felújítását 1999-ben végezték, amikor kiállítóhelyet, régészeti raktárt és tanácstermet építettek ki. A munkálatok közben középkori falak kerültek elő közvetlenül a bejárat előtt, így elkezdték a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén középkori templomra is bukkantak, majd 2007-ben sikerült azonosítani a vár északi saroktornyát, 2010-ben pedig a déli falát.

Forrás: MTI

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)