Szeged, 2012. november 16., péntek (MTI) – Több mint hatvan filmmel várja idén a közönséget szombaton a szegedi Van-Más-Kép Kísérleti Film- és Videoklip-fesztivál; a korábban csak ifjúsági filmeseket váró biennále most az idősebb korosztályt is befogadta – mondta el a főszervező az MTI-nek pénteken.
Csabai Ferenc kifejtette: idén rekord számú, 64 film érkezett be a négy kategóriába, az alkotásokat szombaton a Délvidék Házban tekintheti meg a közönség.
Az ötödik alkalommal megszervezett filmfesztiválra az ország minden részéből érkeztek nevezések, sőt nyolc film vajdasági alkotók munkája. Négy kategóriába dolgozhattak a filmesek, ezek a kreatív dokumentumfilm, a kísérleti kisjátékfilm, a videoklip és az animációs film. A legerősebb a kreatív dokumentumfilmes mezőny lett. Az alkotók idén a társadalmi problémákat boncolgatják, korábban ehhez nem nagyon nyúltak, inkább a férfi-nő viszony foglalkoztatta a filmeseket. Sok film az elesetteket mutatja be, ami érzékeny lelkű alkotókra utal – mondta el a szervező.
A jelentkezés egyetlen kritériuma az időkorlát volt: dokumentumfilm esetében 15, játékfilmeknél 10, a másik két kategóriában pedig 5-5 perc.
A munkákat zsűri értékeli, mely a nap végén interaktív beszélgetés formájában az alkotókkal meg is vitatja a látottakat. A zsűri tagja Váraljai Tamás producer, Seres Tamás, a köztelevízió vezető operatőre és Sághy Miklós, a Szegedi Tudományegyetem filmesztétikai oktatója.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...