Nem kérünk az iszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót !

Péter László búcsúztatása

Cikkek, Hagyomány, Hungarikumok, Könyvajánló, Örökségvédelem, Szegedikumok, Versös Szöged, Visszaemlékezés 2019. júl. 31.

Búcsúzom Laci Bátyámtól…

„Laci bátyám”! Ő kérte rendre, hogy hívjam őt így. El-eltévesztettem, és újra meg újra magázóra fogtam, amit szinte sértésnek vett minden alkalommal…

Gyermekként láttam először szigorú arcát, majd már orvosként és városvédő polgárként kutattam, majd faggattam a Városról tudását. Máig kiadatlan alakban áll a két évtizede bedigitalizált és azóta kétszeresre duzzadt Szegedi köztérnévtárunk, mely még a keze nyomán jelent meg 1973-ban, mint Szegedi utcanévtár, majd 98-ban rámhagyta a bővített kiadás szerkesztését. Városi képviselőségem 8 éve alatt a magam alapította Köztérnév Bizottság elnökeként rendszeresen gyarapítottam és igazítottam emberöltővel korábbi bejegyzéseit.

Sok évig követtem útmutatásait a Szögedi Városvédő Egylet alapítója és elnökeként a Város hagyományainak dolgaiban. Közös kötet írására biztattam Szögedi Költőnk kincsestárából. Meg is jelent a Juhász Gyula evangéliuma verses képes kötetünk, melynek ötletét és magvát ő adta, a kidolgozás, a teljessé tétel azonban az én osztályrészem lett. Büszke volt rá 91 évesen, hogy milyen szép is lett.

Ahogyan vénült, egyre fogytak a társak. Sírba szálltak az idősebbek, elmaradtak az ifjabbak. Mindenkoron erős ítészi hangja is oka lehet, hogy vénségére sok látogatója nem volt. Engem soha nem sértett a kritikája, inkább épített, hisz elismertem a fölényét. A képessége és tudása saját szakterületén lenyűgöző volt. A legfurcsább az elmaradozó társak dolgában éppen az, hogy vénültével sokkal megértőbb és elnézőbb is lett. Csak ezt a „nem látogatók” már soha meg nem tudhatták…

Apró dolgokban segítettem őt vénülő magányában is: például újraköttettem az évtizedek alatt rongyosra forgatott bibliográfiáját. Bibliográfia! Szerencsés teljes élet adatott az én szellemi-atyai Laci bátyámnak! Összehasonlításul Tömörkény István bibliográfiája (műveinek/írásainak jegyzéke) máig sem készült el. Péter László bibliográfiája a saját polcán állott három kötetben! Minthogy saját bejegyzéseivel is bővítette őket rendszeresen, így elmondható, hogy az Ő bibliográfiája ezzel egy bölcs szerkesztő – talán Apró Feri bátyám – keze nyomán csaknem teljes lehet végre.

Szegedi Irodalmi Múzeumunkat, melyet Péter László 1954-ben már megálmodott még mindig nem sikerült életre hívnunk… „Drága lenne!” – mondják, a tegnapi meg mai döntéshozók, akik ennek nagyságrendi többszörösét pancsolják el sokszorta haszontalanabb dolgokra. Ő már nem láthatja meg a megnyitóját. De én még nem adtam föl. Szegedi Irodalmi Múzeumban immár Ő is történelem: Emlékszobájában állhat majd teljes hagyatéka…

Volt olyan arca az én öreg barátomnak, amit bízvást mondhatom, nem sokan ismertek! Imádta a gyermekeket! Olyan jóízűen elmókázott velük, hogy legkisebb leányom öt-hatévesen gyakran fölemlegette, ugyan mikor látogatjuk már meg „Laci bátyánkat”?! Gyermekien mókázó kedélyéről csak eggyetlen példa hadd álljon itt! Amint engem borral, a gyerkőcöket meg gyümölcs levével – olykor egy gyógykorty borral is – kínálta, közben ezt tanította nekik: „Bent sincs kuncsaft, kint sincs kuncsaft, tőtsünk bort hát, koccintsunk csak !” – Ezen a Szabó-aprók mindenkoron igen jól mulattak… (Ő meg azon derült, hogy még ezt sem ismerik a mai gyerekek.)

Kedves és végtelenül türelmes felesége előtte ment el egy évtizeddel. Özvegységében gyakran fölemlegette, hogy legnagyobb szívfájdalma, hogy nem lehetett tőle gyermeke, fia, ki a tudását tovább viheti…

Sokan ösmerték Őt, sokak emlékében él. Mindenkiében egy kicsit másképpen. Az enyémben bizonyosan Városunk szellemi kincsestárának egyik legnagyobb gyarapítójaként, az én vénülő barátomként, akinek minden szava tanulságos útravaló volt, akit sajnos nem elég gyakran látogattam, kinek karácsonyi magányában ügyeletből dércsípte kökényt vittem, aki cserébe diót adott, aki gyakran megvendégelt ebédjére holtáig hű házvezető nője tálaltában.

Neki az alkotásban hosszú, teljes élet adatott. Ő volt az én Öreg Barátom, a Szellem, akinek a hiányát nem pótolja senki…

A már harmadik krisztusi korának betöltése felé haladó Péter László hattyúdalának álmodta Juhász Gyula összes verseinek új kritikai kiadását, a 63-as kiadásnak azóta termett bejegyzéseivel is gazdagabb megújítását. Kívántam, hogy a Jó İsten adjon Neki alkotó erőt és önzetlen, értő támogatókat is hozzá! Az eddigi legteljesebb verses (kritikai) kötet az összes fönnmaradt kézirat közlésével forradalmian új utat nyithat más költőink jövendőbeli „Összes”-e felé is…

Éppen a múlt héten született a döntés, megtaláltam a támogatást is rá!