1. rész. Oszip Mandelstam

A költők, de, úgy általában az értelmiségiek zöme, sohasem voltak igazából egyetlen aktuális hatalom kegyeltjei. Különösen nem a diktaturák, diktátorok szemében.
Mert az igazi, hamisítatlan költő arról ismerszik meg, hogy meglátja azokat a hibákat, amely épp az adott rendszer rákfenéje, amitől nem tökéletes. Természetesen, a mai napig nincs olyan társadalmi berendezkedés, amely maradéktalanul ismerné a jóléti állam receptjét.
Mindig voltak és lesznek hibák, mindig lesznek társadalmi rétegek, melyek nem tudnak maradéktalanul elégedettek lenni a fennálló renddel.
A költők zöme pediglen sohasem fognak olyan anyagi helyzetbe kerülni, hogy elrugaszkodjanak a hétköznapi valóságtól. Ám, míg az átlagemberek részleteiben látnak bele az államgépezetbe, addig a költők – értelmiségiek – kifinomult értelmi intelligenciájuknál fogva képesek belülről, és felülről látni mi is történik.
Nagy Gáspár A Fiú naplójából utolsó sorában írja: ‘Amíg a szem él, látni kell, felebarátaim”
A költőnek pedig pontosan ez a feladata: látni és láttatni.
A mindenkori hatalomnak pedig tűrőképességének szintjéhez mérten, ha jól akar működni, vagy legalábbis szeretne jól működni, érdemes lenne odafigyelnie, hiszen nem minden kritika rosszindulatú.
Közép- és Kelet-Európában költőnek lenni, eddig sohasem volt kifizetődő – kivéve az un. udvari költőknek -, hiszen akár börtön, vagy halál is várhatott arra, aki mert látni, és merte megfogalmazni amit látott.
Különösen igaz ez Oszip Mandelstam orosz költőre. Sorsa tipikus példája annak, amit egy elnyomó gépezet a másképp gondolkozókkal művelhet. s egy elmebeteg diktátor mire képes, ha őt merik kritizálni, kigúnyolni.
Mandelstam Varsóban született 1891. január 15.-én, de gyermekéveit Szentpéterváron tölti. Apja bőrkereskedő, anyja zongoratanárnő. Magántanuló, de később beíratják egy előkelő Pétervári iskolába. Tanulmányait a Sorbonne-on, majd Heidelbergben folytatja. Hazatérve, Anna Ahmatovával, Gumiljovval és Gorogyetszkijjel megalapítják a Költők Céhét. Az 1918-as forradalmat ugyan üdvözli, de nem tudja maradéktalanul ünnepelni, hangot ad kételyeinek.
Bár a Művelődésügyi Népbizottságon dolgozik, egyre mélyebb kritikákat fogalmaz meg. Utazik az országban, többször letartóztatják. Lát. Látja, hogy a kolhozok összekovácsolása, a fegyverrel, tankkal felépített szovjethatalom ezer sebből vérzik.
Sztálin hatalomra jutása végkép meggyőzi őt arról, hogy egy diktatúra kezd kiépülni. Az Írókongresszusra sem hívják meg. Hogy ne legyen szem előtt, újságíróként az ország távoli részeibe utazik. 1933-ban botrányt kavar Útinaplójával, pedig csak a valóságot tárja fel.
Verseiben sem kíméli a hatalmat:

Mikor ránk tette az erőszak és harag
igáját október pasája,
s szőrét borzolta a páncélkocsi s a vad
géppuskások rosszarcú nyája, –
( MIKOR RÁNK TETTE AZ ERŐSZAK ÉS HARAG ( Baka István ford.)

Sztálint végkép maga ellen fordítja, amikor megírja híres Sztálin epigrammáját ( Gúnyversét).
Kremli Hegylakónak titulálta benne Sztálint.
Sztálin pedig nem tűrte tovább, s előszőr csak letartóztatták, s a Káma vidékére, Cserdinybe száműzik három évre, ahová felesége is követte. Megfélemlítik, öngyilkosságot kísérel meg. Sztálin dicsérő vers írására is ráveszik. Ám ebben sincs köszönet.

HA KERÜLNÉK ELLENSÉG KEZÉBE
( ford.: Baka István)

Ha kerülnék ellenség kezébe,
s vélem itt nem állna szóba senki;
hogyha mindent elvennének tőlem –
jogot ajtót nyitni, lélegezni
s mondogatni, hogy a lét túlélő,
s hogy a nép fog bíraként ítélni;
ha ketrecbe dugnának, mint barmot,
s ételemet a padlóra dobnák, –
nem hallgatnék, nem tűrném a kínzást,
nem is tűröm én, mindent megírok,
s harangként lendítve csupasz testem,
felverem az ellenséges éjt is,
befogok a hangomba tíz ökröt,
kezemmel az éjszakát ekézem,
hullok majd testvérszem-óceánba,
terhét hordva minden aratásnak,
s minden eskünek, messzetörőnek,
s mélyiben a silbak-éjszakának
fellobban a béres-föld szempárja,
s elvillannak lánggal égő évek,
Lenin elsüvít vad zivatarként,
de a földön, mit enyészet nem bír,
éltet, értelmet fog ölni Sztálin.

És értelmet ölt Sztálin. Voronyezsbe kerül, ahol megírja a híres Voronyezsi füzeteket. Felesége kívülről megtanulja a verseket, hogy később azt leírja, s nyugatra menti őket, a 70-es években kiadásra kerül.
1938-ban letartóztatják újból, s a Gulág-szigetekre száműzik. Itt pusztul el szó szerint, lefogyva, megalázva. A legenda szerint tábortűz mellett melegedve főbe lövik.

DICSŐSÉG-HARSOGÓ JÖVENDŐ SZÁZADOK
( Baka István ford.)

Dicsőség-harsogó jövendő századok
s egy új, magasztos emberfaj miatt
elvették tőlem az atyai dáridók
víg serlegét s a méltóságomat.

Ez a farkasölő eb-éra letepert,
de vérem szerint farkas nem vagyok,
gyűrj inkább engem a szibériai sztyepp
kabátujjába, mint egy sisakot, –

hogy gyáva korcsokat s szennyet ne lássak én,
s kerékbetört és véres csontokat,
s mint csillagok, a kék rókák felém
éjente szűz fénnyel ragyogjanak.

Vezess az éjbe, hol a Jenyiszej folyik,
s eléri a fenyő a csillagot,
mert farkas nem vagyok se vér, se szív szerint,
s csak egyenrangú gyilkolhat meg ott.

Valószínűleg 1938 december 27.-én halt meg. Nem vele egyenrangú ölte meg. Azóta is alig-alig lehet róla valamit is tudni. Nem igazán tananyag a sorsa. Jellemző, hogy a Sztálin epigramma magyar változatát nem sikerült fellelnem. Ha van is magyar fordítása, sajnos, nem tudok róla,

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...