Az urbanizáció terjedésével és az éghajlatváltozással egyre jobban felértékelődik a települési zöldterületek, általában a növényzet aránya, minősége. A hazai tennivalókat jól jelzi az Állami Számvevőszék 2009. szeptemberi jelentése: „Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon a városok zöldfelületi ellátottsága mennyiségi és minőségi szempontból rosszabb a közepesnél, a gondozatlan zöldterületek országos aránya mintegy 14% volt 2004-ben. A környezeti állapot romlása miatt, a zöldterületek növelése érdekében a 2003-2008. évre szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP-II) célkitűzései között szerepelt az egy városi lakosra jutó közhasználatú zöldterületek nagyságának az 1999/2000. évi 38,7 m² alapállapotról 45 m²-re való növelése 2008-ra. Az NKP-II nem tartalmazza, hogy ebbe a városok mely zöldterületei tartoznak. Ennek hiányában az alapállapotnak tekintett 38,7 m² nem ellenőrizhető és a kitűzött cél teljesítése nem mérhető. Az Országgyűlés részére készített NKP-II végrehajtásáról szóló jelentéstervezet sem tartalmaz – adat hiányában – információt a 2008-ra kitűzött cél teljesítéséről, csak annyit rögzít, hogy mértéke elmarad a kívánatostól…

Az egy lakosra jutó zöldterület mennyisége a városok között jelentős szóródást mutatott (0,49-144,06 m²).”

Az Országos Területrendezési és Építési Követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) az egész ország területére érvényes azon részletes szabályokat fogalmazza meg, amelyek az épített környezet alakítására kihatással vannak. Az épített környezet azonban nem pusztán az épületek és épületszerkezetek halmazát jelenti, hanem körébe tartoznak azok a városi ember által létrehozott és karbantartott közterületi építmények, közterek, zöldfelületek, mesterséges vízfelületek, külterületi létesítmények is, melyekre nézve az OTÉK eddig csak igen korlátozott iránymutatást adott a jogalkalmazók kezébe. Az éghajlatváltozás és a városok lakosságának zöldfelület iránti kereslete, a társadalom ökologikusabb fejlesztési irányokba mozduló gondolkodása, a „zöld építészet” térnyerése igényli, hogy a rendelet alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez, és magáévá tegye az ökológiai szemlélet elemeit.

Nemzetgazdasági szempontból is kimutatható, hogy azon településrészek ingatlanértéke magas, illetőleg értékálló, ahol megfelelő arányban található zöldfelület. A mára lelassult szuburbanizáció legfőbb motorja a zöldbe költözés volt. A minőségi beruházások kiemelt szempontként kezelik a zöldfelületi arányt, szlogenjeikben (lakóPARK, lakóKERT, lakóLIGET) rendszeresen megjelenik a zöldfelületek ígérete.

Az építőipart túlkínálati válság jellemzi. A zöldfelületi kérdés kezelése a településrendezési és fejlesztési folyamatokban ma különösen ígéretes kihívás. Holland kezdeményezésre 2002-ben elindult a Zöldebb Városokért (Green City) Mozgalom, amelyhez Magyarország is csatlakozott. A hollandok élen járnak a települési zöldfelületek közgazdasági hasznainak kiszámításában: több éves monitoring vizsgálatok alapján úgy találták, a holland városokban létesített, egy egységnyi fejlesztési és fenntartási költségbe kerülő zöldfelület a városnak hat egységnyi gazdasági hasznot hajt a közgazdasági externáliákon (ingatlanérték növekedése, egészségügyi előnyök, légszennyezés szűrése, rekreációs szolgáltatások stb.) keresztül.

A Pro Verde! tanulmány a Budapest Főváros Önkormányzat zöldfelület fejlesztési határozatának megalapozó szakmai tanulmányaként készült 2006-ban, számos előremutató javaslattal. A nagy ingatlanfejlesztési hullám idején azonban nem kerülhetett széleskörű megvitatásra. Ezért 2014-ben a Levegő Munkacsoport, a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozata, a Magyar Urbanisztikai Társaság és a Magyar Zöld Építés Tanácsa (HUGBC) módosító javaslatokat készített a zöldfelületi mutatók javítása, települési zöldfelületek létesítésének jogszabályi elősegítése céljából.

Forrás: Szabályozási javaslatok városaink zöldítésére – levego.hu

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...