Tizenkilenc ország mintegy kilencszáz versenyzője, köztük világbajnokok mérik össze tudásukat a pénteken kezdődő, 19. kick-box karate Világkupán Szegeden.
Németh Ferenc, a szervezőbizottság elnöke a viadalról tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a szegedi sportcsarnokban zajló háromnapos Vk az utánpótláskorúak számára fontos erőfelmérő lesz az Európa-bajnokság, a felnőtteknek pedig az év végi világbajnokság előtt.
A Világkupán a gyerektől a felnőttig hat korosztályban, különböző szabályrendszerekben és súlycsoportokban csaknem 180 kategóriában küzdenek egymással a versenyzők.
A nevezők között több mint háromszáz magyar van, de jelentős létszámú küldöttség érkezik Oroszországból, Fehéroroszországból és Lengyelországból is. A szakember a hazai csapattól a legnagyobb sikereket a semi-contact szabályrendszerben várja, reményei szerint minden súlycsoportban magyar dobogóst ünnepelhet majd a közönség. A tatamikat és a ringeket a sportcsarnokban úgy állították fel, hogy a nézők négy oldalról, néhány méteres távolságból követhessék a mérkőzéseket.
(MTI)
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...