Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

Közel másfélmillió forintot nyertek el az idei Sófi-ösztöndíjasok

Örömhírek 2014. máj. 07.

Kihirdette idei győzteseit a Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi-alapítvány kuratóriuma. A fiatal szegedi tehetségeket támogató közhasznú szervezet Magyarországon egyedülálló, 13 éves tevékenységével elérte, hogy ösztöndíjai az egyik legrangosabb elismeréssé váltak a hazai felsőoktatásban. Az idei pályázatokra kilencvenegy egyetemista jelentkezett, közülük a legkiválóbb 11 hallgatónak ítélték oda a patinás kitüntetéseket.

Öt hallgató részesült fejenként 200 ezer forintos fődíjban. Korábbi években még soha nem nyert három vegyészhallgató Sófi-fődíjat. Ráadásul mindhárman másodéves mesterszakos hallgatók: Hancsákné Dudás Csilla kettős hidroxidok rétegei közé katalitikus hatású részecskék bejuttatásával új, heterogén katalizátorokat állított elő. Kutus Bence kalciumionok cukorsavakkal alkotott vegyületeinek egyensúlyi és szerkezeti vizsgálatával foglalkozik. Tasi Ágost Gyula cukorszármazékok és fémionok közötti, lúgos közegben fennálló kölcsönhatásokat és az alumíniumgyártásban szereplő oldatok elméleti kémiai modellezését vizsgálja. Bozóky Benedek V. orvostanhallgató rákkutatás új területén elért eredményeiért részesült ebben az elismerésben. A stockholmi Karolinska Intézetben a ráksejtek és a körülötte levő normális szövetek egymással való kölcsönhatását vizsgálja, amely új gyógyszerek kutatásához és kezelési eljárásokhoz vezethet. Az alapítvány történetében először fordult elő, hogy Nyerges Ákos II. MSc biológushallgató az összegyetemi 200.000 Ft-os és a biológushallgatók 100.000 Ft-os ösztöndíját is elnyerte. Kiemelkedő eredményeket ért el olyan genetikai mérnöki módszerek fejlesztésével, melyekkel az evolúciós folyamatok célzott felgyorsításával az élőlények életfolyamatait könnyebben lehet tanulmányozni.

Folytatva a korábbi évek hagyományait, öt, fejenként 50 ezer forintos különdíj is kiosztásra került. A Sófi-alapítvány nagyon fontosnak tartja az értékteremtő és az igazi értékeket közvetítő újságírók támogatását. Papp Melinda végzős kommunikáció és médiatudomány szakos hallgató kiemelkedő díjainak köszönheti a Sófi-különdíj elnyerését: 2012: Az év Ifjúsági Sajtódíjasa 2012: Az év diák-videóújságírója 3. helyezés, 2013: Országos Diákfilmszemle, a zsűri díja. Jagodics Balázs II. MA pszichológushallgató a munkahelyi kiégés-szindrómát vizsgálja tanárok körében. Schuszter Tamás, a GTK pénzügy szakos hallgatója a devizapiacokat érő külső és belső sokkok nyomán fellépő fertőzési hatásokat, illetve a monetáris politika erre vonatkozó válaszlépéseinek hatásfokát kutatja. Mátyus Ákos közpolitika szakos hallgató a határon túli magyar közösségek helyzetét és nemzetpolitikai kérdéseket tanulmányoz. Kecsenovity Egon elsőéves mesterszakos vegyészhallgató az emberi hajszálnál ezerszer vékonyabb szén nanoszerkezetek előállításával foglalkozik.

Március 20-án megrendezte a szokásos évi biológuskonferenciát a Sófi-alapítvány, ahol Nyerges Ákos mellett Kocsis Kitti doktorandusz az agyi glükóz-és oxigénhiányos állapot következtében fellépő idegi károsodás és ennek kivédését célzó hatóanyagok vizsgálatáért kapta meg a 100-100 ezer forintos ösztöndíjakat.

Az alapítvány tradicionális díjátadó ünnepségére július 6-án kerül sor az SZTE Tanulmányi és Információs Központban. Ebben az évben a díszvendég, Vásáry Tamás világhírű Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és Szabó Gábor rektor adják át a Sófi-ösztöndíjakat.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)