Scroll To Top

A modern demokrácia a korrupció terrora ! (Sz.)

„VÉTKESEK KÖZT CINKOS AKI NÉMA!!”

Olvasói levelek 2017. nov. 10.
TISZTELT HONFITÁRSAM!
Építő szándék és szülő városomért-a jövőért való őszinte  aggódás vezetett mikor írásra kényszerültem!A város értékeinek megóvása első sorban SZAKMAI kérdés amit annak FELELŐSEINEK  kell a „politikusok „elé terjeszteni és nem a SZAKMA ELÁRULÁSÁVAL-ingatag poziciójukat (már „bemelegedett”!! székjeiket védeni!!)

Apró Juhász János vagyok. Itt születtem SZEGEDEN-1950.-ben. 8 évig voltam-először a MIÉP szegedi rendbetételéért a nagy „országos szocialista „győzelem(??!!) időszakában az országban EGYKÉNT bejutott önkormányzati képviselő majd a FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG-MAGYAR EGYESÜLET színeiben(mint alapító elnök) dolgoztam a VÁROSÉRT a NEMZETÉRT mint önkormányzati képviselő! Volt belső rálátásom arra a tudatos,majd szakszerűtlen döntések sorozatára amit a többségi „szocialista”(tisztelet a kivételnek!)elkövetett a város ellen!! Fölszámolták a város teljes iparát!Üzemeit becsukták-mindazokat is amelyek a „kommunista”diktatúrában kb 70%-ban „NYugatra” termeltek!! A Jó ingatlan pozicióban lévő (volt!!) termelő egységeket MAGUKNAK -PRIVATIZÁLTÁK!! SZeged egykoron  vezető POLGÁRI város volt!Budapest után az ország MÁSODIK szellemi fővárosa amelyet magas-szintű szellemi műhelyek alkották!! (Ma Kiskunmajsa is megelőz minket!!!) SZegeden nem volt elég munkás ezért kb .60.000 ezer embert kellett Ide  SZEGEDRE becsábítani! A „rendszerváltásnak” hazudott MÓDSZERVÁLTÁS után a kb.60.000 MUNKÁS ALÓL KIHÚZTÁK” az üzemeket-gyárakat-így itt ragadtak és  a „két szék között a padlón találták” magukat!!(főként a paneles lakótelepen élő testvéreink!!). GYERMEKEI -munka és lehetőség nélkül már „a megszálló „nyugaton”-„jó pénzért???!!”) RABSZOLGÁK!!! SZEGEDEN CSAK A PUSZTULÁS és a volt polgári műhelyek tudatos fölszámolása zajlott!! A KASS  szállót-a HÁGIT,a Royált  és vég nélküli a sor TUDATOSAN LEROHASZTOTTÁK. Bálint Sándor házát rezzenéstelen arccal lebontották…- ami a mai napig tart!!!Most ÚJSZEGED a cél !! A DÉLMAGYARORSZÁG 2017 október 2 -i számában olvashattuk,hogy az Újszegedi ligetben a (KLÉBERSZBERG ÉPÍTETTE!!!) tenísz pályák helyett -EGYMILLIÁRD  Ft.-ért „K O N D I P A R K” (????!!!) épül meg „műanyag „futópálya””! Megjegyzem ,hogy már egy „működik ???!!!”  a volt VIDÁMPARK helyén!! Illetve az SE MŰKÖDIK !!!!SENKI NEM HASZNÁLJA AZT SE!!!! Én emlékszem az élő Ligetre!!A  volt VIGADÓRA (amit szintén szétrohasztottak!!!) A SZÖGEDI NÉP AZT A LIGETET  szerette és használta!!OTT PIHENT igazán a CSERBENHAGYOTT és BECSAPOTT  MUNKÁSOSZTÁLY – MÁJUS ELSEJÉN!!!  Oda jártunk mint a „Botkáék” által (SZintén KLÉBERSZBERG építette!!!) TEMESVÁRI KÖRÚTI ÓVODA kisdedei játszani-ott nőtünk fől!i!! Azt is bezárták még pedig egy EU-s nagy-értékű fölújítás után!!!(Az EU-s „fejlesztési tábla”!!)ma is kint „ragyog”!!!) A becsukott MÓRICZ ZSIGMOND iskola ami ÚJSZEGED -középpontjában volt- BECSUKTÁK épp az elkészült SPORTCSARNOK ELKÉSZÜLTE UTÁN!!!(8 évig voltam ott  az SZMK(SZÜLŐI MUNKA KÖZÖSSÉG) elnöke-részese a harcnak amiért az iskolai SPORTCSARNOKOT KIKÜZDÖTTÜK!!!!!! A Korábban  fölszámolták a  (KORSZERŰ-SZENNYEZÉSMENTES!!!!) ÚJSZEGEDI VILLAMOST!!(A DOROZSMAIT-a Petőfitelep-Tápéi villamost IS!!!) Ezeket a „gyütt-mönt!! politikai hazárdőrőket-városgyilkos bűnözőket-„KISZOLGÁLJA”- a „tanult” építészi-főépítészi „felelős???!!!) társadalom-aki a közelmúltban „aranycsillaggal” tüntették ki – ELVTELENÜL – A SZAKMÁT ELÁRULVA!!!!! (kenyéradó gazdájukat!!-az SZDSZ volt városi elnökét(a MAI!!!gazdasági alpolgármestert????!!)-ma az „Együtt”(???!!!) országgyűlési képviselőjelöltjét   (A KÍGYÓ BŐRT VÁLT!!!!)!!! Ezek akarják az EGÉSZ MAGYAR NEMZET és a SZÉKELY testvéreinkkel-KÖZÖSEN ÖSSZEFOGVA- A VÉRTÓ NÉPÉNEK–INGYEN-TÁRSADALMI MUNKÁJÁVAL- MEGVALÓSÍTOTT- SZEGED VÁROSÁNAK kb. 5!!!MILLIÁRD Ft-ot MEGTAKARÍTOTT!!!-a VILÁGON egyedüli- SZEGED-VÉRTÓ-SZÉKELY MAGYAR EMLÉKHELYET- a 8 SZÉKELY KAPUT(A SZÉKELYSÉG AJÁNDÉKA SZEGED VÁROSÁNAK-NÉPÉNEK!!!) stb. LEDÓZERÓLNI amit 1 azaz  EGY Ft állami támogatás nélkül építettünk meg -INGYEN a JÖVŐÉRT-FIAINKÉRT-MUNKÁCSY díjas szobrászművészeink, a Tömörkény gimnázium nemes művésztanárai, kiváló fa-faragóink önzetlen munkájával!!! Helyette(szintén!!-„futópálya,kondipark”-HÍD(????!!)a Vértó fölött-szintén közel egy milliárdért!! Közben a LAKÓSSÁGI FÓRUMOT IS BECSAPTÁK!!! KIT ZAVAR A PIROS FEHÉR ZÖLD LOBOGÓ a domd közepén????!! Ezek  mellett már évek óta NEM MEGY A TÁPAI KOMP!!!!..-MI VAN ITT????!!!..- NA ITT LEGYEN AZ ELÉG!!!!!Két emberőltő is kevés lesz  SZEGED VÁROSÁT ÚJJÁ-ÉLESZTENi!!  8 éves  KÉPVISELŐI MUNKÁMRÓL RÉSZLETESEN BESZÁMOLTAM a szögedi NÉPNEK!!(MEGTEKINTHETŐ!!!) HONLAPUNKON a : WWW.FVSZME.HU! (olvasd-hallgasd!!!!-terjesztd!)! HONlapunkat a VILÁG kb.160!!! országából látogatják REND!!SZER!!esen.Lásd-kezdőlap -látogatási Világtérkép!! MINDEN TISZTA LELKŰ és szívű EMBER ÖSSZEFOGÁSA– AZONNAL ELENGEDHETETLEN!!(Fajtól-vallástól-kórtól -ideológiai hovatartozástól— függetlenül a CSELEKVÉS KÖTELEZŐ!!!)mert  BAJ VAN!!! É B R E D J E T E K !!!!     APRÓ JUHÁSZ JÁNOS FVSZME -alapító elnöke. -apó-őrző!

Utóirat: „VÉTKESEK KÖZT CINKOS AKI NÉMA!!”
APRÓ JUHÁSZ JÁNOS FVSZME alapító elnöke
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)