A régi iskolákban nem csak tanítottak, de neveltek is – hazaszeretetre. Most se nevelés, se oktatás, se hazaszeretet, se országismeret, csak a tanárnő (szándékosan írtam, mert a pálya mára teljesen elnőiesedett) internettel, okostelefonnal rákerestet a témára, letölteti, aztán a következő órán dolgozatot irat, hogy még bólogatnia se kelljen, mert sok esetben maga sem tudja a helyes választ. Ha egyáltalán ismertet, olyasmiről beszél, amit még maga sem látott, az internetről összegereblyézett képek alapján. A pedagógusállások betöltése ma elsősorban pártpolitikai, szociális és baráti alapon történik, a legnagyobb tudású tanárok kirekesztésével, hogy ne látsszon a gyenge tanerő mérhetetlen butasága. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az 5 kiadású Magyarország útikönyv és 7 kiadású művészettörténet tankönyv szerzőjeként három éve nem kapok egyetlen órát sem, pedig még örömmel tanítanék. 2010-ben még négy oktatási intézményben heti 52 órám volt, országos vetélkedőn diadalmaskodtak hallgatóim, ma 86 ezer forint nyugdíjból nyomorgok, mert még támogatom 15 éves fiamat és 21 éves főiskolás lányomat. Ma az oktatás színvonalának szándékos züllesztése folyik. Nem csoda, hogy a pedagógusok nagy részének semmi tekintélye, sok helyütt a diákok szétszedik a tantermet és az épületre iskolarendőr vigyáz.

Ne csodálkozzon, hogy tömegesen fordulunk el a FIDESZ-től és dobjuk szemétbe a konzultációs levelet annak ellenére, hogy a tartalmával egyetértünk. Kérdésem: meddig kellene süllyednem szellemileg, hogy a jelenlegi kormányzat alatt órát kaphassak és emberhez méltó életet élhessek?

Tisztelettel: