Miért sorvadt el a helyi idegenvezető képzés és szolgáltatás?

A szegedi idegenvezető képzés és alkalmazás 1990-ig szigorú feltételek mellett, az egészséges szelekció szempontjai alapján történt. Írásbeli és szóbeli felvétellel választották ki az erre alkalmas hallgatókat. A képzések többnyire önköltségesek voltak, kizárólag egyetemet végzett, többnyire egyetemi, főiskolai oktatók (földrajz, néprajz, történelem, művészettörténet tanárok) részvételével, akik általában maguk is foglalkoztak idegenvezetéssel, országjárással. Az idegenvezetők négyévenként kötelező továbbképzésen vettek részt, amelyet újabb vizsga, beszámoló zárt. A helyi idegenvezetőket, országjárás-vezetőket alkalmazó irodák (Szeged Tourist, IBUSZ, Volán, Express, Cooptourist) elsősorban alkalmasság, szakértelem alapján foglalkoztatták idegenvezetőiket, a visszatérő csoportok véleményének, igényeinek megfelelően. A legtöbbet alkalmazott idegenvezetők, országjárás-vezetők, külföldi kísérők diplomás, széles látókörű, művelt szakemberek, többnyire gyakorló tanárok voltak, akiknek – a szervezett turizmus révén – rendszeresen akadt munkájuk. A Szegedre látogató kollektívák, iskolák többsége élt a magas színvonalú szolgáltatással, szinte minden csoport kért idegenvezetőt.

1990-től – a liberalizmus jegyében – fokozatos hanyatlás következett be e szakmában is. Beindultak az OKJ-s, normatív támogatású, ingyenes idegenforgalmi ügyintéző, idegenvezető, idegenforgalmi technikus, idegenforgalmi menedzser-képzések, a TIT országjárás-vezető képzése pedig a tanárképző főiskola kontár pártkommandójának kezébe került. Ugyanerre a sorsra jutott az iskolák többsége is (KIT, MIOK, Scool of Business, SZEFI-Rogers stb.). A jobbára pártfunkcionárius igazgatók képesítés nélküli, gyenge tudású haveroknak (általános iskolai tanári oklevéllel rendelkező pedagógusnak, általam korábban megbuktatott bokszbírónak, szép fenekű kollegináknak) adták oda azon tantárgyak oktatását is amelyeknek tankönyveit, útikönyveit én írtam.

2002-től már a Tourinformot is elérte a hályog, ahová a főiskola volt KISZ-párttitkára ernyőztette be képesítés nélküli haverját. Azóta sem én, se feleségem egyetlen helyi városnézést nem kaptunk onnan. A megrendeléseket a legfeljebb tsz. és diákcsoportok vezetésére alkalmas ügyvezető nyolc éven át maga, szerény tudású gyermekei és haverjai között osztotta szét, a helyzet nyugdíjazásával sem változott. A helyi turisztikai kiadványokat 1998 óta kontárok készítik, a prospektusok, útikalauzok sekélyes színvonalát érdemes összevetni pl. Szeged, Kecskemét vagy Budapest útikönyvemével, esetleg Csongrád megye kulturális értékei c. füzetemmel. Jellemző, hogy műveimet általában budapesti kiadók íratják, városom eddig még semmilyen kiadvány elkészítésére sem kért fel, erről ma is üresfejű pártléhűtők döntenek.

Az oktatási intézményekben megszűntek a felvételik, a továbbképzések, megszűnt a szakfelügyelet. Egyre több helyen képezik az idegenvezetőket, menedzsereket, zömében képesítés nélküli, szerény tudású, „olvasgató”, „készülgető”, „internetezgető” oktatókkal, megfelelő szemléltetés nélkül, a jobbára általam írott tananyagok (Magyarország, Budapest, Balaton, Csongrád megye, Szeged útikönyvek, Művészettörténet tankönyv, magyar, német nyelvű Szeged CD, Szegedi Új zsinagóga /TKM 700.sz füzet, A szegedi szerb templom /Szeged, 2000) felhasználásával, lehetőleg az én és szintén idegenvezető feleségem – az angol nyelvű Szeged szerzőjének – kirekesztésével, nyilván irigységből, szakmai féltékenységből, butaságból, vagy mert szégyellik hogy munkásságunkon élősködnek.

Van ahol a tanár már nem is töri magát, hanem betesz egy CD-t, vagy a hallgatókkal tartat kiselőadást, vagy internetről töltet le anyagot, melyet az osztály beszámoltatása követ. Mint ahogy M I kolléga példája bizonyítja, jó párthaveri hátszéllel még főiskolai levelező földrajz tanári (tulajdonképpen általános iskolai tanári) képesítéssel is lehet egyetemistáknak, sőt diplomás tanároknak is művelődéstörténetet, ország-ismeretet (leíró föld- és néprajzot, történelmet, művészet és irodalomtörténetet stb.) oktatni!!! Különösen megdöbbentő ez egy egyetemi városban, ahol országos hírű tudósok, oktatók is rendelkezésre állnak, minden szakterületen. Jellemző, hogy M I kolléga oktatásra feljogosító diplomáját még egyik haver intézményvezető sem kérte számon, miközben engem többször agyonszutyongattak, még a KIT budapesti igazgatója, Kővári István is 2000-ben, (Művészettörténet tankönyvem kiadásával kapcsolatban) az ISO 9001-es Minőségbiztosítási rendszer előírásainak megfelelés okán.

A felhígult oktatási szisztéma szerint cél, hogy minél több hallgató jelentkezzen, még bolondot is felvesznek, csupán érettségi szükséges, a vizsgára bocsátás feltétele középfokú nyelvvizsga. A tanár nemigen követelhet, mert esetleg „megsértődik” a hallgató, aki – miután egy fillérjébe se került, meg rádöbben, hogy nem is nagyon érdekli az egész – egyszer csak köszönés nélkül kimarad, vagy átiratkozik egy másik iskolába, ahol nem zaklatják kötelességtudattal. De akkor mi lesz a normatív támogatással, meg ki fog vizsgázni? Rendszerint 20-25 hallgatóval indul egy osztály vagy tanfolyam és volt már, hogy csupán négyen vizsgáztak. Az órákat legfeljebb 20-30%-ban látogatják, az állandó hiányzások miatt alig lehet őket év közben beszámoltatni, az órát rendszeresen az előző órák anyagának átismétlésével tanácsos kezdeni.

Mivel elsősorban nem a látnivalók, a nevezetességek, hanem a várható pénz-kereseti lehetőség, nyelvgyakorlás, utazás, a telepített idegenvezetői tevékenységek: lustálkodás, nyaralás, üdülés, wellness, szórakozás és ismerkedés motiválja érdeklődésüket, nemigen törik magukat az e munkához leginkább szükséges művelődéstörténet lexikális ismeretanyagának elsajátításával. Jellemző, hogy 20 év körüli idegenvezető hallgatóink jelentős része még nem látta történelmi városainkat (Pécs, Győr, Eger, Sopron, Székesfehérvár stb.). Ha kérdeztem őket, legfeljebb „régen voltam, nem volt városnézés, már nem emlékszem” – így a válasz. Ma annyit se tud egy vizsgázott idegenvezető (sőt a tanárok többsége sem) művelődéstörténetből, ország-ismeretből, mint amennyit mi felvételin produkáltunk a hatvanas években! Ha rajtam múlna, a szakma presztizse érdekében szívesen levizsgáztatnám a tanárokat is (mint ahogy 1978-79-ben miniszteri rendeletre tettük). Akkoriban még voltak követelmények…

A hitvány képzések, követelmények következtében mára oda jutottunk, hogy az idegenvezetői titulussal nemigen érdemes dicsekedni. A legfeljebb nyelvet tudó, módszertant, idegenforgalmi ismereteket egyszeri átolvasással elsajátító, „készülgető”, „olvasgató” „internetezgető” guide-ok legfeljebb kísérőnek, tolmácsnak alkalmasak (utóbbinak is csak felsőfokú nyelvvizsgával), műveltebb turisták vezetésére alkalmatlanok. Én sem volnék kíváncsi egy csupán érettségizett, vagy csupán nyelvtanári képesítésű, csőlátó helyi idegenvezető betanult monológjára, akitől semmit sem szabad kérdezni, ha nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni (az első három mondat után meg lehet róla győződni). Ráadásul a helyi turizmusban dúló vaskos korrupció következtében elsősorban családi, haveri és egyéb mutyi alapján alkalmazzák az idegenvezetőket.

Hiába előírás az idegenvezetői igazolvány megléte és a kitűző viselése is, melyet a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek kellene ellenőriznie. Engem még egyszer se igazoltattak 54 éves pályafutásom alatt, viszont van olyan önjelölt guide, aki húsz évig vezetgetett képesítés nélkül, annak ellenére, hogy a hatóság 1996-ban államigazgatási határozatban e tevékenységtől eltiltotta (de a helyi idegenforgalmi maffia kegyeltje).

Nem csoda, hogy már az általános iskolás csoportok sem kérnek helyi idegenvezetőt, mert nála még a tanár is jobban meg tudja magyarázni a diákjai számára szükséges természeti, kulturális összefüggéseket. A gyenge idegenvezetőkkel pórul járt fővárosi csoportok újabban Budapestről hoznak magukkal idegenvezetőt, vagy a csoportvezető olvas fel valamilyen fénymásolt szöveget. S a liberalizáció, kontraszelekció és korrupció végeredménye: lassan minden utcasarokra jutna 10 vizsgázott idegenvezető, miközben a silány szolgáltatás miatt már a profi idegenvezetőknek is alig van munkájuk. Bár ebben a turisták kultúrszomjának, érdeklődésének megcsappanása, a teljes nihil és anyagi szempontok is szerepet játszanak.

LÁTNI VÁGYÓ ISMERŐSEIMNEK ÚJABBAN AZT JAVASOLOM, HOGY UTAZÁSI IRODÁK ÚTJAI HELYETT ÜLJENEK INKÁBB BUSZRA, VONATRA, REPÜLŐRE EGY JÓ ÚTIKÖNYVVEL, MERT ÍGY MENTESÜLNEK A FÉLMŰVELT HAVER-IDEGENVEZETŐK HARMATGYENGE MONOLÓGJAITÓL ÉS AZ ELSŐSORBAN SZABADPROGRAM, VÁSÁRLÁS, EVÉS, IVÁS, KÁVÉZÁS, FÜRDŐZÉS, FELTÖLTŐDÉS CÉLJÁBÓL KIRUCCANÓ RIGOLYÁS ÚTITÁRSAK SZEKATÚRÁJÁTÓL.

Szíves figyelmükbe ajánlom továbbá Szeged, Csongrád megye, Kecskemét, Budapest, Balaton, Magyarország útikönyveimet, Erdély jegyzetemet, Szeged, Debrecen, Temesvár, Nagyvárad CD-met, Dél-alföldi és Észak-magyarországi kerékpártúrák című köteteimet, szezonra megjelenő Bécs, Prága és London útikönyveimet, amelyek leghitelesebben tájékoztatnak az adott városokról, régiókról. A szezonra jelenik meg az újjávarázsolt Fogadalmi templom, látogatóközpont, Dömötör-torony reprezentatív albuma – szintén az én szöveggel, sőt tervezik egy Magyarország tájegységeit bemutató újabb sorozat és egy Európa útikönyv készítését is szerzőségemmel.

A szakma színvonalának visszaállítása érdekében javasolom az idegenvezetők újbóli levizsgáztatását, a képzések önköltségessé tételét, felsőfokú (egyetemi, főiskolai) képzés ill. képesítés feltételéhez igazítását, a felvételi rendszer és a szakfelügyelet visszaállítását, az oktatók és idegenvezetők képesítésének szigorú ellenőrzését, valamint az idegenvezetők névsorának felvitelét a helyi Tourinform honlapjára egyéb, a szakmát érintő képesítésük, foglalkozásuk, nyelvtudásuk, munkásságuk, szakmai eredményeik feltüntetésével, hogy ne haveri alapon, mutyizással közvetítsék ki őket, hanem végre a turista választhasson !!!

Dr. Somorjai Ferenc
a Magyarország útikönyvek szerzője

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.