Oktatásunk mai színvonalára és a mindent elborító korrupcióra jellemző, hogy Szeged összes intézményében, az általános iskoláktól, a szakközépiskolákon, gimnáziumokon, OKJ-s képzéseken át egészen az egyetemig képesítés nélküli, tájékozatlan pedagógusok tanítják az ország-ismeretet (magyaroknak Magyarországot) az általam írott útikönyvekből, jegyzetekből, vagy internetről töltögetve le wikipédiás oldalakat. Csak egy példa a Deák Ferenc Gimnázium, melyet néhai Kovács László igazgató alapított a legjobb tanerők toborzásával, a máig meg nem valósult rendszerváltás hajnalán. Engem az 1990-től indult, egy éves idegenvezetés fakultáció tantárgyainak oktatására szerződtetett, amelynek népszerűségére mi sem volt jellemzőbb, hogy időnként, így 1995-ben is már két csoport is indult. Tantestületünk mámoros lendületét azonban pár éven belül kikezdték az 1989-es eseményektől megrettent, hatalomba alattomosan visszakapaszkodó elvtársak. Először Kovács Lászlót fúrták meg, még ki is gúnyolván: ismeretlenek az éj leple alatt fölírták az egyik rámpára, hogy „Kovács László Gimnázium”. Ezt követően szinte évente váltották egymást az igazgatók, mígnem föltűnt a tipikusan mindenhez, valójában semmihez sem értő, szocialista pártmunkás, a foximaxi egyetemről ejtőernyőzött, rókaképű Sunyi Misi frakcióvezető, aki nagy lendülettel látott neki szocialista párttársak, elvtársak, pártszimpatizánsok toborzásához, barátainak, azok gyermekeinek elhelyezéséhez, a csak oktatással foglalkozó kollégák fúrásához, eltakarításához, melynek során még Kovács László lányát is kirúgta. Én 1996-ban kerültem lapátra annak ellenére, hogy egy évvel korábban jelent meg első, országosan használt Művészettörténet tankönyvem (melléklet), melyet további hat kiadás követett, 1996-ban pedig első, millecentenáriumi Magyarország és Budapest útikönyvem (mellékletek), a Panoráma szerkesztésében. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy 55 éves koromban vesztettem el állásomat, két kiskorú gyermekemmel, egy éves kislányommal másfél évig én voltam gyesen, mert feleségemet szerencsére visszahívták tanítani. Ennyit az úgynevezett rendszerváltás óta kialakult „színvonalról”, hanyatlásról, amelyhez minden eddigi hatalomra került pártkonglomerátum (szadeszmp, szocifityesz) hozzájárult.
Dr. Somorjai Ferenc
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.