Ismét eltelt egy esztendő.
Felpörgetett, rohanó világunkban ezt ki-ki a maga módján éli meg, mint ahogy az esztendő végére eső ünnepeink – a téli napforduló, a karácsony, az ó-év búcsúztatása ’s véle az új-esztendő köszöntése – is mindenki számára mást és mást jelentenek.
Mindenki másképpen „ünnepel”.

Itt Erdélyben, Keresden a -15 – -20 fok, a 20-30 centiméternyi hó, a viszonylagos elzártság szinte rávezet, rákényszerít a visszatekintésre, a 2014-es esztendőbéli történések összegzésére, egyfajta év-értékelésre.

Dévai Szent Ferenc Alapítvány BÉKE HÁZA
Erdély – Keresd, Bethlen várkastély (nyáron)

S bizony-bizony jó bőven van min gondolkodnom!
Ez az év nagy változásokat, újabb kihívásokat hozott életembe.
Amolyan mérföldkővé lett utam mentén.

Ötven évet éltem Bonyhádon, ahova születtem, ahol felnőttem és megéltem sok-sok barátságot és nagy szerelmet, ahol családot alapítottam, ahol lányaim születtek, ahol Ők is felnőttek.

Majd jött egy nagy kihívás, egy nagy változás.
Hat éve kedvesemmel, Klárival vállaltuk egy magashegyi, 1300 méteren levő vendégház befejezését, beüzemelését, működtetését.
Így kerültünk 250 év után haza Erdélybe, Székelyföldre, lett második otthonom Borszék, és így lettem „havasi remete” Bükk-havason, és ismerhettem meg sok kiváló embert.

’S 2014-ben megjött az újabb, számomra sokkal nagyobb kihívás.
Böjte Csaba testvér felajánlotta, hogy mint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai, vegyünk részt a Bethlen család Keresden levő várkastélyának felújításában, beüzemelésében, működtetésében.

…hát van mit elemeznem, van min gondolkodnom.
Mert milyen is az „ember”?
Annak ellenére, hogy folyamatosan az az érzésem, hogy valaki, vagy valami láthatatlan, megfoghatatlan erő állandóan mellettem van, vezet, segít, mégis újból és újból jő a kérdés:
– Miért történt ez, meg ez így? Miért nem úgy?
Mindenre valamiféle magyarázatot keresek, ésszerű okot.
Aztán jönnek e jelen percekhez hasonló tiszta pillanatok, s máris el tudom hessegetni kételyeimet, kérdéseimet, el tudom fogadni mindazt, ami éppen történt, s mondom magamnak: – Csak tedd a dolgod!

– Csak haladj azon az úton, amelyet egyszer-egyszer nehezen is veszel észre, de mégis nap, mint nap ott van előtted; amely egyszer-egyszer inkább tűnik nehéznek, mint biztonságosnak, de mégis nap, mint nap azt érzed, hogy valahogy, valamiért mégis tudtál előre haladni; amelynek végét egyszer-egyszer nem látod, de mégis nap, mint nap
jó-érzéssel, hálával szívedben tudsz elcsendesülni!

…és minden látszólagos baj, probléma ellenére ez a jó-érzés és a hála az, amely eltölt, ha visszatekintek a 2014-es esztendőre.
Utam egy töredéknyi szakaszára.
Jó-érzés volt megtapasztalni azt, hogy sosem vagyok egyedül.
Hálásan köszönöm a Fennvalónak, hogy társakat adott mellém, akik velem voltak jóban-rosszban!
Társakat. Ember-társakat.
Egészen közelállókat: páromat Klárit, édesanyámat, gyermekeinket, családom tagjait, rokonokat, barátokat, és ismerősöket és szinte ismeretleneket, akikkel eddig „csak”amolyan virtuális kapcsolatom volt.
Akik mellém álltak és ki-ki a maga módján, tehetsége, lehetősége szerint vált életem részévé.

• ki ”csak” jó és szép szóval erősített, okos szóval bölcsen tanított, mutatott rá, vezetett rá az „útra”,
• ki „csak” úgy megjelent és segített, részt vett egy-egy teendő, feladat elvégzésében, megoldásában,
• ki „csak” eszközöket, használati tárgyakat, szerszámokat, anyagokat adott a továbblépéshez,
• ki „csak” anyagiakkal, pénzügyekben támogatta terveink megvalósítását,
• ki „csak” akkor volt velem – avagy akkor is! -,

amikor áldozatot mutattunk be a terített asztal mellett muzsikával, nótaszóval és nagyon-nagyon bőcsködtünk, világmegváltó akarattal, derűs, tiszta szívvel, rendkívül őszintén… Köszönöm minden Ember-társamnak, hogy megtapasztalhattam, megélhettem mindezt!
…és ma már tudom, hogy soha, de soha nem vagyok egyedül, se nehéz élethelyzetekben, se derűs, boldog perceimben.

Köszönöm Néked, Teremtő Istenem, azt a sok jó embert, akivel eddigi életem során megajándékoztál, s várom mindazokat, akikkel akaratod szerint találkoznom kell, mert dolgunk van egymással!

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.