Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor, szitakötő-mészárláskor, katica-gyilkoláskor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

Pálgium Szegeden?

Olvasói levelek 2013. okt. 01.

Mi kell ahhoz, hogy egy „csókos” fiatal „tudósnak” a fél magyar tudományos élet asszisztáljon karrierje érdekében. A történet röviden: Van egy komoly családi háttérrel rendelkező phd hallgató aki „A” egyetemen megvédi PHD értekezését. Érdekes körülmények főleg a „scmidtpáli” formai miatt végül is ezt a védést érvénytelenítik. Ezek után a fennálló szabályok miatt legalább két évre szilenciumra ítélik a delikvenst, de itt jön képbe „B” egyetem aki fogadja hősünket pár hónappal később, hogy nosza itt megvédheted a phd-dat.

Csakhogy a MAB (magyar akkreditációs bizottság) elektronikus rendszere ezt nem engedte volna, így „B” egyetem vezetői hősünk keresztnevét Istvánra változtatva végül csak átrugdosták barátunkat a tudományos karrier első akadályán.

A legviccesebb az egészben hogy mindez fenn van a neten is, és az adatok könnyen ellenőrizhetők. Lássuk:

A Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati rektorhelyettesének közreműködésével, okirat hamisításhoz folyamodva, törvénytelenül lefolytatott doktori védéssel szerzett fokozatot Mészáros Márton, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) oktatója a Jhnnsclvn’s Blog értesülései szerint.

A blog állítása szerint Mészáros Márton a korábban, a Magyar Akkreditációs Bizottság vizsgálata szerinti csalás miatt visszavont doktori disszertációját Pál Józseffel, az SZTE rektorhelyettesével, az intézmény irodalomtudományi doktori iskolájában fogadtatta el. A kormányrendeletben előírt 2 év várakozási idő helyett mindössze 5 hónappal a disszertáció visszavonása után, pontosan ugyanazzal a címmel és tartalommal kezdeményezte az akkori doktorandusz a 2010- es szegedi eljárást, amelyhez – a blogon megtekinthető dokumentumok alapján (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/05/03/jozsef-pals-steps-to-the-nomination-of-the-academy-

Instant disszertáció

Mészáros Márton 20. századi magyar protestáns irodalmi élet témájában, kezdte el írni disszertációját, majd 2009. március 9-i dátummal, tizenhét nappal a PhD-védést megelőzően nyilatkozatban (http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/) kérte, hogy azonnali hatállyal témavezetőt változtathasson, utóbbit a dolgozat témájának azonos idejű megváltoztatásával indokolta: a disszertáció ettől kezdve a „Protestantizmus és medialitás” címet viselte és mintegy négyszáz évvel korábbi időszakot ölelt fel.

Ugyanezen a napon kelt nyilatkozatában pedig azt kérte, hogy benyújtott disszertációját védésre bocsáthassa a KRE-n. A 2009. március 9-én elkezdett új témát március 25-ére sikeresen befejezte, március 26-án 100 %-os értékeléssel, summa cum laude megvédte. Az értekezés opponensei többek között Szabó András dékán felesége, Petrőczi Éva volt. Az értékeléskor senkinek sem tűnt fel, hogy a társszerzővel írt dolgozat összesen 13 oldalas, amivel még egy egyetemi alapképzés szakdolgozatának terjedelmi minimumát sem üti meg.

A Károlinak derogált

A 168ora.hu értesülései szerint, aki a Károli Egyetem belső harcairól tudósított felszinesen érintette a témát: (http://www.168ora.hu/itthon/karoli-egyetem-felfuggesztes-doktorandusz-

akkreditacio-47489.html) a Magyar Akkreditációs Bizottság a Károli Gáspár Református Egyetem irodalomtudományok doktori iskolájának működését 2009-ben felfüggesztette, a határozat indoklásában egyebek között az olvasható: „A MAB három személy esetében, köztük Mészáros Márton PhD fokozatának visszavonását és új eljárás kezdeményezését egyetértéssel fogadta.” A disszertációk kapcsán az eljárási, tartalmi és terjedelmi problémákat még az egyetem is elismerte, nyilatkozatban ítélte el és etikátlannak minősítette a történteket a KRE két másik doktori iskolája és rektorhelyettese is.

Doktorandusz, minek nevezzelek?

A kormányrendelet sikertelen védés esetén előír két év várakozási időt, mielőtt a doktorjelölt ismét megpróbálkozhat doktori munkájának megvédésével. Mészáros Márton mindössze 5 hónap elteltével, azonos címmel és témában íródott disszertációját az SZTE doktori iskolájában ismét sikerrel védte meg. A Jhnnsclvn’s Blogon feltöltött, fényképezett dokumentumok szerint az eljárás befogadását Pál József személyesen engedélyezte. Az elektronikus rendszer azonban nem fogadta el a két éven belüli kettős védést, így a blog szerint a Károli és a Szegedi Tudományegyetem dupla okirathamisításhoz folyamodott: a KRE “elmaradtként” tüntette fel a megtörtént károlis védést, a Szegedi Egyetem pedig átírta Mészáros keresztnevét Mártonról Istvánra, ezzel kikerülve a rendszer szűrését. Az engedélyezés Mészáros István néven történt, még az oklevelet ismét Mészáros Márton névre állították ki – írja a Jhnnsclvn’s Blog.

Pál József rektorhelyettes akadémiai teljesítményét, kilenc éves MTA tagságát a blog Mészáros Márton doktori fokozatszerzésének érdekében tett közreműködésével hozza összefüggésbe, az alábbi kapcsolatokra hivatkozva: Mészáros Márton egyrészt a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának, Balla Péternek a sógora, emellett disszertációjának második témavezetője, Kulcsár-Szabó Ágnes „bizalmas barátja”, akinek apósa Kulcsár-Szabó Ernő akadémikus, a MAB Irodalomtudományi Képzési Ági Bizottságának egykori elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2007-ben a Magyar Akkreditációs Bizottság egyetemi tanári kinevezéseket véleményező kollégiumának elnöke volt.

Az SZTE-n érintett lehet a fél egyetem. Többek között egy ilyen folyamatban tudomással kellett bírnia az SZTE hivatalban lévő rektorhelyettesének: Pál Józsefnek (,http://www.u-szeged.hu/hirek/2011-januar/prof-dr-pal-jozsef) A bölcsészkar dékánjának Csernus Sándornak (http://www.u-szeged.hu/uj/fokusz/ekezeti-toke), illetve Klukovics Lajosnak az SZTE doktori iskolájának vezetőjének.( http://www.u-szeged.hu/hirek/2011-december/matek-tanarokat)

Forrás: szegedibennfentes

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)