Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor, szitakötő-mészárláskor, katica-gyilkoláskor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

Ponthatárok – Őrzi meghatározó helyét a hazai felsőoktatásban az SZTE

Oktatás 2013. júl. 25.

Szeged, 2013. július 25., csütörtök (MTI) – Őrzi meghatározó helyét a hazai felsőoktatásban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az országos tendenciáknak megfelelően csupán néhány százalékkal csökkent az összes felvett hallgató száma, de a mérséklődés üteme alacsonyabb, mint tavaly – közölte Szabó Gábor rektor csütörtökön, a Tisza-parti városban.

Alapképzésben 6230 elsős kezdheti el tanulmányait az SZTE-n, közülük 5065 diák államilag támogatott formában – mondta a professzor a sajtótájékoztatón. Hozzátette: mesterképzésre 1004 diákot államilag támogatott, százat önköltséges helyre vettek föl.
Alapképzésre felvettek számát vizsgálva az SZTE az ELTE mögött fej-fej mellett Debrecennel a második, harmadik helyen áll – tudatta az egyetemi tanár.
Összességében az új tanévre a tavalyinál mintegy kétszázzal több hallgató iratkozhat be államilag támogatott helyre az SZTE-n – közölte a rektor.
Szabó Gábor kifejtette, egyelőre fenntartható pályán maradt az SZTE, biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy nemzetközi mezőnyben versenyképes intézményként működjön tovább.
A fizikus akadémikus szerint az egységes tanárképzés újraindulásának első éve örvendetes változásokat is hozott, újraélednek a természettudományos tanárszakpárok, így ismét indul matematika-fizika szakos képzés Szegeden.
Homoki-Nagy Mária oktatási rektor-helyettes elmondta, a megváltozott felsőoktatási szakképzés az SZTE valamennyi karán népszerű volt a diákok körében, és kiemelkedően sokan tanulnak majd ebben a formában gazdaságtudományi, informatika és jogi szakterületen.
Az egészségügyi képzési területen – orvos-, gyógyszerész-, fogorvosképzés mellett a leendő védőnők és gyógytornászok esetében – lényegében az intézményi kapacitás jelentette a felvehető létszám korlátját – tudatta a professzor.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)