Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Rákosi börtöneiről nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban

Kiállítások 2014. máj. 07.

A Rákosi-diktatúra börtöneiről, internálótáborairól nyílik kiállítás május közepén a hódmezővásárhelyi Emlékpontban – jelentette be Árva László, a múzeum szakmai főtanácsadója szerdán a helyszínen.

A szakember a tárlat koncepcióját bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a 20. század legsötétebb időszaka volt az az évtized, amelyet Rákosi Mátyás neve jelez. Az ország minden részében kiépített internálótáborok már 1945-ben megteltek politikai okokból szabadságuktól megfosztott személyekkel, a népbíróságok pedig 1949-ig mintegy ötvenezer vádlottat ítéltek börtönbüntetésre. A kiépülő kommunista diktatúra pedig újabb tízezreket küldött internálótáborba vagy börtönbe. Míg korábban az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozott ez a terület, 1952-től a belügyminisztérium vette át az ellenőrzést, a börtönviszonyok fokozatosan romlottak, egyre nagyobb lett a zsúfoltság, egyre kegyetlenebbé váltak az őrök. Különösen az 1951-től az Államvédelmi Hatósághoz tartozó váci és márianosztrai fegyházban, valamint kistarcsai internáló táborban voltak elviselhetetlenek a körülmények.
A kiállítás elsősorban az Emlékpont két munkatársa, Vincze Gábor történész és Mészáros Tamás kurátor – az állambiztonsági iratok mellett a szegedi Csillagbörtön archívumát feldolgozó – kétéves kutató munkájára épül.
A tárlat látogatói megismerhetik korbeli fotók segítségével a korszak legfontosabb internálótáborait, valamint az egészen a hatvanas évek elejéig működő járásbírósági fogdákat. Lesz olyan tabló, amelyen korabeli Ludas Matyi-karikatúrákat, illetve politikai vicceket mutatnak be, egy molinón pedig a börtönőrök különböző fegyelmi ügyeiről – többek között az akkoriban visszatérő problémát jelentő „túlzott italfogyasztásról” – szól majd, de olvashatók lesznek zárkaügynökök egykori jelentései is. A kiállítás egyik leglátványosabb részeként a múzeum időszaki kiállítóhelyén egy cellabelsőt alakítanak ki, melyet a Csillagbörtön korabeli, eredeti relikviáival rendeznek be.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)