A Csaba régi magyar személynév. Vélhetően török rokonkörű lehet, és a jelentése: pásztor, kóborló, újabban az ajándék jelentése is felmerült.

CSABA – Hun-avar-türk rokonkörből származó magyar férfinév. Eredete bár homályba vész, tetten érhető benne a hajdan magas rangot jelző méltóságnév, mely a török nyelvek „csobán” alakú ’pásztor’ jelentésű szavában maradt fenn. Származtatják még a Csaba nevet némely honrontók – Haán Lajos téves útmutatása nyomán – a szlovák(!?) „csoba”, „csoboly”, „csobolya” fából készült pásztori viziedény, valamint a szintén szlovák(!?) „csobán”, ökörpásztor jelentésű szavakból, amelyek nyilvánvalóan magyar eredetűek.

Bizonyára érdekes lehet ez minden magyargyűlölő, félművelt éjibábos névfejtőnek, aki nem is hallott még a már másfél ezer évvel ezelőtt felbukkanó avar-török „csupán-csobán” méltóságnévről. A kötelező szlavománia – a szovjet terror – elenyészésével azonban ezek a koholmányok mind gyerekesebb történeti érdekességgé, csacskasággá szelidülnek, a kor érdekes, bohókásan éjibábos emlékeivé fakulnak. A legmókásabb talán a szlovák (nem cseh, vagy lengyel, vagy szorb, tehát korában létező északi szláv nyelvből eredő) „zsaba” béka szóból való származtatása… Képzeljék csak el ezek a halszagú rokonsággal büszkélgő buta magyarok, illetve az oláhok szerint nem is létező székelyek „Béká”-nak – „béka király”-nak – nevezik nemtőjüket, ősatyjukat, megváltóként visszavárt szent királyfijukat!

Kálmán Béla szerint „a ’pásztor’, ’kóborló’ jelentésű Csaba név török eredetű”. E kétségtelen igazságot árnyalja azonban, hogy a ’pásztor’ jelentés már századokkal később jelenik meg a méltóságnévi használatához képest. Nem ez az egyetlen méltóságnév, mely a méltóságos nép bukásával „leértékelődik”, azaz fennmarad, de jelentése kevésbé méltóságteljessé módosul.

A hun-történet Csaba-motívuma Attila Csaba nevű fiát a magyar Abákkal hozta leszármazási kapcsolatba. Györffy György kimutatta: „az összekapcsolás alapjául az kellett szolgáljon, hogy az Aba-nemzetség egyik őse Csaba nevet viselt”, és „tény, hogy az Aba-nemzetségben a Csaba név használatos volt”. Karácsonyi János jegyzi: „az Árpád-kor vége felé is kedvelt  és széltében használt volt a magyarok közt a Csaba személynév”. Ladó János szerint: „…régi magyar személynévből Vörösmarty újította föl”.

Csaba; a régi regék szerint Attila király legkisebb, kedvenc fia, a székelyek ősatyja. Kézai korabeli híradása szerint a székelyek szerint Csaba király(fi) meghalt Görögországban, ezért így köszönnek az eltávozónak: „Akkor térj vissza, mikor Csaba megjön Göröghonból!” (azaz: Hozd el aMegváltást! Hozd el a Megváltót!)

Ajánlott olvasmány: Jókai Mór: A Hadak Útja

Hellynévként: Békéscsaba, Csabaszabadi, Piliscsaba, Csabacsűd, Csabaháza (Fölvidék), Csabaújfalu (Erdély). Hellynévként fölbukkan még Csabb is a Fölvidéken.

CSAB – Árpád-kori magyar férfinév, mely vélhetően a mai „Csaba” nevünk alakváltozata. A Váradi tüzesvasjegyzékben maradt fenn 1219-ből „Sab”, majd 1229-ből „Chab” alakban is fölbukkan.

Csab : békési várjobbágy, aki jelen tudásunk szerint talán Békés-Csaba város alapítója és névadója volt, valószínűsíthetően a tatárjárás utáni esztendőkben.

CSABÁSZ alakban Hunyadi Mátyás királyunk udvari történésze, az olasz származású Antonio Bonfini, latin nevén Bonfinius „Rerum Ungaricum Decades” (magyar századok…) című munkájában a ma „Csaba”-ként közismert nevünk latinos „Chabas” íratának mai magyar kiejtésközegbe illő alakja.

Vörösmarty Mihály 1825 tavaszutóján íródott “Tündérvölgy” meseregéjében bukkan föl:

“Csaba Bendegúznak volt hadverő fia”, és pedig: “Csaba nem hiú szót, seregeket vezet”…

Fölbukkan a kora középkori eredetű magyar mondavilágban is, Csaba királyfi alakjában, akit Attila fiaként tart számon a hagyomány.
A nevet a 19. században fedezték föl újra, Vörösmarty Mihály és Arany János művei nyomán lett népszerű. A csaba szó összecseng a hun csobán méltóságnévvel is.
A Csaba a középkorban nem volt gyakori név. Vörösmarty Mihály újította föl és tette újra ismertté az 1824-ben megjelent Csaba szerelme költeményében, de még ennek hatására sem terjedt el.

CSABA SZERELME

Lányka, szerelmimben ha külön több névre találtál,
     Meg ne itélj: egyedűl elnevezések azok.
A nevek és kínok változtanak egyre szivemben,
     Csak magad, oh kebelem gyújtogatója, te nem.
Tégedet esztendők nem képesek összezavarni
     Senkivel; állsz egyedűl szűm koszorúja gyanánt.
Az téged keserű kínnal nevel énnekem, és fogy
     S hervadozó gyökerén elhal az életi kéj.
Ah ki lesz, aki megint gyermekkort, aki merészebb
     Észt és szűnetet ád álmadozásra nekem?
Kívánságom elől az örömnek napjai futnak,
     Mint fut az égi sugár föld zivatarja elől.
Elmegy az ifjúság, a könnyű képzelet elmegy,
     S itt hágy a búnak, hogy megemésszen orúl. –
Menjetek! e szakadott szívvel majd elmegyek én is,
     S dombom alatt végignyúgoszom a nagy időt.
Ott tán a csalogány dalt mond a csillagos éjnek,
     S tán a lányka lejő hallani gyenge dalát.
Bús Csaba sírjához, deli lányka, lejőni ne rettegj:
     Tőled nem lehet a bús Csaba sírja tova.
Jőj bátran: többé föl nem kel az, aki lenyugvék,
     Vad fa terem dombján s fájdalom őrzi porát.
Ott hallgasd a dalt, s ha hajaddal az éj szele játszik,
     Tudd, de ne irtózzál: bús Csaba szelleme az.

Pest, 1824 vége vagy 1825 eleje

A Csaba nevünk népszerű csak a 20. század második felében lett, 1967-ben már 2690-en kapták ezt a nevet, amivel a 12. leggyakrabban adott férfinévvé vált, az 1980-as években a 14. volt.

Ady Endre: Csaba új népe

 A Bakonyoknak Bakonyában
Fájdalmas fél-századon át
Rontás-álomban, szertevetve
Aludtak a jó katonák.

 Lehelnek kürtje nem búgott föl,
Az Égen sem voltak jelek,
Király sem küldött véres kardot,
Aludt váróan a sereg.

 Álmuk fölött új vitéz-élet
Igért és rajzolt fény-kaput
S üzent nekünk Csaba népéről
A villámló és nagy Tejút.

 Álomban se tudtunk egymásról
S még álmunk sem adott hitet,
Mersze nem volt csatározásra
S tábort-ütésre senkinek.

 De ütött mégis a mi óránk,
Kuckójában kiki riadt
S vállalt magyar bajnoki sorsot
Egy őrülten szép hit miatt.

 Nem jöttünk égi Hadak-Útján,
Sorsunk vad ösvény, Föld s a por,
De, ím, egy új Csaba-legenda
Lelkünkben lázasan dalol.

 Egy riadó zúgott emitt föl,
Amott egy izzó gondolat
S kihúzta kardját hüvelyéből
Ezer ébredt eszme-lovag.

 És egymás felé már csörtettünk,
Mint rég eljegyzett cimborák,
Festő képét, poéta versét:
Fölkináltuk egymás borát.

 Bekalandoztuk a világot
S mosolygott ránk a szabad Ég
S esküdöztünk, hogy szent masszával
Be lesz töltve a szakadék.

 Hunnia sivár szakadéka,
Ez a mindennél szomorubb:
Itt lesz, esküdtünk, vén úrfiknak
S alj-aggoknak termő toruk.

 Megtaláltuk az őseinket:
Mennyi bús homloku magyar,
Kinek azért kellett pusztulni,
Mert újat, emberit akar.

 Megnyíltak lángolón előttünk
A Bólyai- s Csere-sirok
S hozzánk szegődtek szép sorjában
Az árnyas, magyar mártirok.

 S minden halott, ki élt magyarnak,
Javitónak is valaha,
A mi seregünk légi szárnyán
A magyar Isten lovaga.

 És mi mind, Csabának új népe,
Egymásra-lelten esküszünk,
Hogy a Bakonyok Bakonyából
Minden rest álom messze tünt.

Itt már csak igazságtevés jön,
Mert a bűnösök már nagyok:
Adjon a Sors belénk oly bosszút,
Amilyent Csabának hagyott.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...