Európa szívéből
1945-ben, 76 éve, ezen az estén, Jégbontó (február) hó 13.-án kezdődött a Drezdai Holokauszt – sokszázezer halott… Védtelen polgárok, többnyire nők és gyermekek, menekültek, köztük sok magyar… Összeszámolni pontosan a mai napig sem sikerült, mert az áldozatok többsége szénné, vagy egyenesen hamuvá égett a szövetséges lángviharban… Az áldozatok jelentős része pedig nem is helyi lakos volt, hanem a vadállati módon gyilkoló és erőszakoskodó Vörös Hadsereg elől, keletről menekülő német és magyar…
A kommunista zsidó propagandavezér Ehrenburg a hírhedett „Öljetek!” röplapján biztatta a szovjet katonákat a legördögibb aljasságokra…
A német nagyvárosok közül a támadás napjáig egyedül a polgári Drezda úszta meg a civil lakosság elleni tervszerű szövetséges légitámadásokat. Talán ez maga volt a leggonoszabb csali… az ártatlan áldozatoknak…
A háború előtt (1939-ben) 642 ezer lakosú nagyváros 1945 februárjában már 1,5 millió embernek adott menedéket, és a több emeletes bérházak szobáiban 30-50 fős tömegekbe zsúfolódva éltek már az emberek.
A náci brit RAF nehézbombázói a szász főváros felé vették az irányt…
A gyújtóbombák zöme a sűrűn beépített, történelmi óvárosra, Szászország ékszerdobozára hullott, ahol minden hamar lángba borult.
A világ legnagyobb népirtói, a britek itt is példát statuáltak…
Az 1945-ös évre már nem maradt olyan német nagyváros, amelyet az angolszász légierők még nem bombáztak volna a második világháború embertelen bombázóhadjárata következtében.
Arthur Harris „bosszúterve” jegyében, a városok legsűrűbben lakott belső negyedeit, történelmi óvárosait szőnyegbombázással pusztították el. A cél a polgári áldozatok minél magasabb száma volt. A legnagyobb pusztítást nem is a rombolóbombák okozták, hanem a foszforral végrehajtott támadások után kitörő óriási tűzvihar. A hő elől a polgári lakosság felszínre menekült, ahol az óriási hőség, a mérges gázok és az oxigén hiánya percek alatt végzett velük. 1945 február 13.–15.-e közötti négy támadáshullám után…
Kilátás a drezdai városháza tornyából dél felé… (Fénykép: id. Richard Peter, 1945) Még napok múltán is omlottak össze épületek, melyek kőanyaga a tomboló tűzvihar hatalmas hőjétől elporlott…
A „legszerencsésebbek”, talán azok a „szerencsétlenek” voltak, akik nem jutottak már be a kincses városba, hiszen a vonatok már a pályaudvarokon sem fértek el… Így sokan a kilóméterekre kinnrekedt vonatokon nyomorogva nézhették végig a brit népirtást… E téli éjen a Drezdai Holokauszt tüze tartotta melegen még odakinn is őket…
A legnagyobb vitát a halottak száma jelenti. A bombázások következtében Drezdában elhunytak becsült száma meglehetősen nehezen alakul, a máig erős politikai nyomás alatt tartott történészek 40-50 ezer és 600 ezer közé teszik az elégett, hamuvá-füstté vált emberek számát… A német- és magyarellenes rasszizmus az elkövetőknek, a háborús bűnösöknek máig is fontosabb az igazságnál !!!
Kárpótlás ?! Ugyan már…
Íme a Drezdai Holokauszt hullahegyei… a „szerencsések”, akik nem váltak hamuvá a lángtengerben…
Elszenesedett emberi holttestek halomba hányva a leégetett város főterén, az Altmarkon, 1945. február végén… Igazi Holokauszt ! „Teljes elégettetés” !
A háborús bűnösöket soha nem vonták felelősségre…
Az életben maradottakkal a hamarosan megérkező Vörös Hadsereg kegyetlenkedései végeztek… Egy 16 évesen túlélő lány mesélte el nekem – németségéért Angliában máig is diszkriminált – öregasszonyként, hogy a szovjetek minden lányt és asszonyt módszeresen és bestiálisan megerőszakoltak…
A háborús bűnösöket soha nem vonták felelősségre…
Az odaveszett menekülő magyarok tízezreire is emlékezve – majd egy évszázad módszeres és „hivatalos” hazudozás után – érdemes végre szembesülni az igazsággal !!!
A háborús bűnösöket soha nem vonták felelősségre…
Dr Sz L
Ajánlott olvasmány még:
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
