Papp Gergely szegedi középiskolást nevezte a Magyar Innovációs Szövetség az amerikai ifjúsági tudományos világversenyre (ISEF), amelyet Arizona államban rendeznek május 12. és 17. között.
Papp Gergely a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézményének diákja. A 21. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen Rezonanciális-tölcsérű neodym hangszóró című munkájával fődíjban részesült, az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén Pozsonyban pedig elnyerte a Szlovák Szabadalmi Hivatal különdíját – közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
A diáknak jóval nagyobb hangnyomást, nagyobb érzékenységet és jobb hangminőséget sikerült elérnie hangszórójával, sőt a frekvencia átvitele is lényegesen szélesebb a szokásosnál. A teljesen új elrendezésű hangszórót találmányi bejelentés védi.
Az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) elnevezésű verseny a tudományos és műszaki versenyek olimpiája. A többlépcsős selejtezők alapján mintegy 1500 középiskolás fiatalt hívnak meg a rendezvényre az Egyesült Államokból és további 70 országból.
A benevezett projektekről a nemzetközi zsűri egy legfeljebb tízoldalas angol nyelvű leírást kér előzetesen. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint száz tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk alapján győződik meg a versenyzők felkészültségéről, alakítja ki a végleges sorrendet, és díjazza a világ legtehetségesebb középiskolásait.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...