Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Emlékházat Juhász Gyulának! – Halála 86. évfordulóján

Emlékházat szögedi költőnknek, Juhász Gyulának! – indítványoztam már két évtizeddel ezelőtt is …
Aztán megint és megint… Ajánlott olvasmány : Emlékházat Juhász Gyulának!

Juhász Gyula örökségét alig-alig ösmerjük.
Még kevésbé szavaljuk Őt… Pedig igazán mögérdemölné!

Olvassunk Juhász Gyulát! – Legalább a szülinapján!

Image result for juhász gyula

Szerény csöndes Juhász Gyulánk a feledés homályába enyészik. Oka löhet azonban csekély ösmertségének az is, hogy – bár itt születött és itt halt – máig nincsen Szögedön emlékháza.
Még az egyetem tere is Ady, aki pedig soha oda és ott nem járt, hiszen nem is járhatott. Trianonon ugyan maga is sokat dolgozott, de a Kolozsvári Egyetem pusztulásáról (és Szegedre mentéséről) talán még ő sem álmodhatot… hogy az egyetem tere miért is Ady ?!
A közoktatásban is többször olyan súlyos a botrányhős Ady, mint a bús rögéhöz hűségös, tősgyökös szögedi vérünk. Löhetne ez máshogy is a szülővárosában! Ennek röndözése is a mi föladatunk, az irodalomtanárainké is persze, de különösen a városatyák föladata (lönne). Ady Endrénk ízig-vérig magyar, így a miénk, Juhász Gyula pedig még inkább a miénk, hiszen szögedi és magyar.

Juhász Gyulának viseli persze nevét utca és iskola, egy teljes alakos szobra is van (a Roosevelt nevével csúfolt Hal téren), de bizony Neki még egy emlékszoba sem jutott a tulajdon szülővárosában. Szülőházát még a frissen alapított Szögedi Egyetem klinika-építési lázában bontották el – fanyar módon ezzel éppen – költőnk alapbetegségét, búbaját (betegös idegön szóval „depresszió”-ját) fokozva.

Könnyes tekintettel búcsúzó érzéseiről így írt a hatrongyosi öreg szülőházból kiűzetve:
A szülőház, amelytől Móra Ferenc a középiskola után búcsút vett, ma már csak emlékben él. Lebontották, mint ahogy nálunk általában a nemzeti sportok közé tartozik a költők szülőházának lebontása. Pindaroszét még az ellenség is megkímélte, de nálunk félnek tőle, hogy a példa vonz és még egy költőnek kedve támad, hogy megszülessék benne. Könnyű volt Tömörkény Istvánnak – mondogatta egy szegedi poéta, amikor Dugonics András szülőházának lebontása után az övére került a sor -, Tömörkény a ceglédi állomáson született. Az állomásokat pedig bajosabb lebontani.” – Pedig akkoriban még II. világháborúról álmodni sem mertek… amelyben számos pompás vasútállomás is kapott halálos találatot. De Tömörkény szülő-állomása Cegléden túlélte azokat is. A Tömörkény-szülőház (állomás) melletti (azzal egyidős) vasúti raktárépületet azonban egy évtizedig nem voltak képesek újra tető alá hozni, így tetétlen hagyja azt enyészetre a roncsország tervtelenségének „modern” indulatja.
Pedig lehetne benne Tömörkény-kiállítás, vagy akár a környékével egy Tömörkény-negyed !!!

Tömörkény (máig álló) szülőháza, a Ceglédi állomás 2023 Szelek (április) hava 4.-én… Gyalu szülinapján…
Pfaff Ferenc tervei szerint épült, mint (a Történelmi) Magyarország legtöbb állomása…

Úgy tűnik, műemlékvédelem, vagy hathatós városatyai városvédelem Tömörkény szülővárosában sincsen.

Gyalu szobra tekintetével a Tisza folyásán mereng…

Juhász Gyula szobra talpán, álló „Szeged” verse zengi: „…búsulásra volt itt mindig ok, Ugye bajtársak, ugye magyarok?– Hát mi töretlen küzdünk érte, hogy ez megváltozzon gyökeresen, azaz deákul „radikálisan”! Legyen ez a Város, Szeged, ahol minden(ki) – tősgyökös és gyüttmönt – végre a helyére kerül! A Szögedi Védegylet a Város jelös szülöttjének méltatlan helyzetén kíván változtatni hagyományteremtő rendezvényével is: Juhász Gyula minden szülinapján összegyűlünk a szobránál, és verseivel ünnepöljük Őt.
Szelek hava (április) 4.-e lögyön ezentúl valóban Juhász Gyula napja!

Szelek hava (április) 6.-a pedig a halála napja!
Ez a ház pedig még áll ! Amelyben élete második felét élte… a 4 ablak az emeletön…

A ház (Fodor u. 6.), amelyben haláláig élt, ma is áll épen, éppen a róla elnevezett Juhász Gyula utcában. A dolog fintora, hogy Ő nem utcát kért Városától, hiszen maga indítványozta a Fodor utca Rengey Ferdinánd (szabadságharcosunk) nevére való átkörösztölését. A Juhász Gyula-házban egykori lakása az első emeletön áll (a 4. sz. felé eső 4 ablak). Így a könnyebb látogathatóság végött talán a mellette, vagy az alatta levő lakást is érdemös lönne az emléklakhoz csatolni a Juhász Gyula hagyaték intézőjének, gondnokának lakául vagy Gyalu Kutatószobául kialakítani.

Juhász Gyula halálának 86. évfordulója alkalmából indítványozom hát, hogy alakítsunk ki Neki végre emlékszobát! Rendhagyó voltukban is élvezetesebb irodalomórák zsonghatják majd be végre Juhász Gyula házát, udvarát és lakását!

Még mit lehet ? … hogy méltóbb legyen a kultúr-környezet…
Álljon hát vele szemközt a Szegedi Irodalmi Múzeum !

Juhász Gyula szobránál és verseivel adózva tisztelettel:

Dr. Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök.

Kelt: Ceglédön, Tömörkény szülőházánál, Szelek (április) hava 4.-5.-én
Juhász Gyula halálának 86. évfordulóján

Ajánlott írás:

Nincs emlékháza a „szögedi költőnek” (Magyar Nemzet)

Rádiófölvétel : Emlékházat Juhász Gyulának – Halála 75. évfordulóján

Szegedi Irodalmi Múzeum – Rádiófölvétel Tömörkény 150. születésnapján (Kossuth Rádió)

Legkedvesebb verseink – Juhász Gyula születésnapján.

Múzeumot alapítanának a Rainer-házban
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)