Európa szívéből
Dankó Pista 160. szülinapján érdemes szót ejteni a magyar muzsikáról… zenéről, dalról és nótáról is.
Mi nekünk a magyar nóta? – Fakuló emlék…
Mi nekünk ma Dankó Pista? – Egy név? Mi több?
Dankó félezernyi nótájával harcolt sikerrel a német muzsika ellen !
Ma már ennek jelentőségét is nehéz fölfognunk. Mára a magyar dal és nóta végső vesztésre áll – ha el nem veszett – az idegen „zenei” mocsokkal, azazhogy inkább zajjal és lelki szennyezéssel szemben, mely elönti Hazánkat minden (szenny)csatornán.
Petőfi neve alatt is a rádióján csak ömlik az idegen genny…
Anglonáci terror, idegenimádat minden szinten!
Magyar dal meg vigalom helyett…
Ma már talán föl sem tűnik, mekkorát alkotott és mennyire helytállt zenei (kultúrális) őrhelyén Dankó Pista a maga idejében. Érezték, és tudták azonban ezt még kortársai.
Talán Bartók mondotta: Becsüljétek a magyar nótát! Mert ennél csak rosszabb jöhet…
Jól tükrözi barátja, Ady Endre verse a Dankói nemzetfelfogást:
“Magyar Dankó Pista áldjon meg az Isten,
Akinek lelke elvágyódik innen,
Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,
Akinek lelke magyar földön árva,
Megmenti, megtartja a te magyar lelked,
A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,
A te duhajságod, a te kacagásod…
Visszaadtál nekem egy vesztett világot !”
Nem csak Adynak és nemzedékének, hanem az egész országnak adhat vissza “egy vesztett világot”.
Dankó működése beleolvad annak az izzó nemzeti föllendülésnek az áramlatába, mely a kiegyezés után indul meg.
A Bach-korszak és a kiegyezés utáni viszonyokat látva, Dankó felismerte az anyanyelv háttérbe szorítását. Olyan nemzeti öntudatra ébredést idézett elő szomorkás, szerelmes és vidám dalaival, amit korábban senki nem látott ! Dankó céltudatosan ment előre, s mutatta az utat a zenésztársaknak. Fellépésével bátorságra kapott az ország sok zenésze, s követték őt. Dankónak a zenei köznyelv kialakításában óriási érdeme volt !
Blaháné magyar pacsirta éneke zeng, virágát éli a népszínmű, benne számtalan Dankó-dallal.
Cigányzenekarok alakulnak, s az ország lelkében ismét magyarrá válik. Kodály és Bartók mutatnak rá Dankó Pistát követő nagy “népdalgyári portékakészítők” működése kapcsán a nép igazi énekeire, régi értékeire, és működésükkel kinyitják ezeknek a tiszta forrásoknak zsilipjeit. Ám, hogy ez bekövetkezhessék, szükség van egy jókor, jó időben érkező kékszemű cigány poétára, aki képes felrázni a nemzet szunnyadó lelkét szépséges, kedves, rabul ejtő dalaival, szívet tépő melódiáival.
Dankó Pista születésének 155. évfordulója alkalmából még fogadással egybekötött DANKÓ – EMLÉKEST volt Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum vártermében. De élt még a lelke lángja Telekné Tóth Ancsa pörgésében, izzásában…
Idén már csöndben feledjük Őt…
A Dankó Pistás rendezvények lelke Telekné Tóth Anna, Dankó Pista kulturális örökségének lelkes fölkarolója volt. Ő azóta – talán érthetően a helyi sötét értetlenség és akadályoztatás miatt is – sorvasztó betegségében elhúnyt.
Így Dankó emlék-öröksége is gyorsabban fakulhat majd…
Emlékezzünk hát Dankó Pista születésnapján elvesztett patrónájára is, aki egykoron még a – teljesen értelmetlenül szétvert – Dankó-ház újraépítéséről is álmodott. A Városvédő Egyesület elnökeként ezt az álmot én tervezetté módosítottam. A panelok között a Dankó-ház helyén ugyanis ma semmi sem áll!
A Városellenes balvezetés azonban minden ilyen tervet ellenez. Minél tudatlanabb a nép, annál több esélye lehet a mai toronyaljasoknak méltatlanul (is) a helyükön maradniuk…
Dankó Pista szobra (Margó Ede 1912. )
A különleges hegedű, amelyen Dankó Pista neve olvasható, Schunda Vencel hangszergyáros budapesti műhelyében készült 1890-ben. Schunda Vencel gyárából elsősorban népi hangszerek kerültek ki, de nevéhez fűződik a pedálos cimbalom szabadalma is.
A hangszer 1891-ben került Dankó Pistához, aki aradi koncertkörútján játszott rajta. A koncertek után Nikolits Döme aradi ügyvéd szerezte meg, később a Dugonics Társaságnak ajándékozta a nagy jelentőségű hangszert. A hegedű 1929-ben jutott a Móra Ferenc Múzeum tulajdonába, és azóta is a néprajzi gyűjtemény különleges darabja, restaurálására 2012-ben kerülhetett sor.
Dankó daltársulatával meghódította a Kárpátok ormait, Erdély bérceit, barátai lettek író- és költőfejedelmek. A fellépő művészek magyar ruhákban – nemzeti színű szalaggal átkötve, pántlikákkal, fokosokkal jelentek meg a színpadon, élen Blaha Lujzával. Egyedül Dankó az, ki fehér zakóban jár. Valóságos kultúrmissziót folytatott társulatával. Csakis magyar zeneszámokat játszottak. Dankó a magyar nóták szerzésére, s előadására buzdította társait, és sikeresen visszaszorították a ránktelepedő német nyelvű zengerájokat, kuplékat.
Megérdemli Dankó Pista, a “cigány Petőfi”, hogy érdemének megfelelően emlékezzünk munkásságára és sok szép dalára.
Nótásan is Szöbb Jövendőnk
reményében
Tisztelettel:
Dr. Szabó László
Szögedi Védegylet
elnök
Most van a Nap lemenőbe… Dankó Pista: (Jávor Pál)
Juhász Gyula így köszöntötte Dankó Pistát 1928-ban:
Juhász Gyula – Dankó Pistának
Dankó Pistának
Magyar Héten a magyar cigánynak
Hadd hódoljon a magyar dalos,
Hadd maradjon emléked szívünkben
Könnyharmatos, virágillatos.
Húzd rá cigány, te örök, te áldott,
Virulj mindig, dicső nótafa,
Halhatatlan híred ragyogását
Be ne födje feledés hava!
Zengj nekünk a vásárhelyi térről,
Dorozsmai malomról dalolj,
A szegedi boszorkány varázslat
Szálljon reánk a vonód alól!
Magyar bánat és magyar reménység
Muzsikádban ölelkezzenek,
Magyar múltból a magyar jövőbe
Így marsoljon új dalos sereg!
Diadalmas nótáid szavára
Némuljon az idegen silány,
Húzd szívébe az egész világnak
Igazunkat, szent magyar cigány!
1928
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
