Scroll To Top

A modern demokrácia (nem több, mint) a korrupció terrora ! (Sz.)

Hungarikum falu az ópusztaszeri Emlékparkban

Hagyomány, Hungarikumok 2014. márc. 12.

2014. március 15-16-án, egy helyen mutatkoznak be a csak Magyarországra jellemző, egyedi, hagyományos nemzeti értékeink, a Hungarikumok.


A kétnapos Hungarikum faluban külön hangsúlyt kapnak a Dél-Alföldön fellelhető nemzeti értékek és a határon túli területek kulturális örökségei is.
Felejthetetlen hangulattal és színes nemzeti programokkal várja Önt a hétvégén az Emlékpark. Lesz itt magyar kutyafajta bemutató, foci, operett, házi lekvár, kolbász,bánffi szóda, hagyományőrző kézműves foglalkozás, néptánc és népzene, valamint íjászbemutató.

2013-tól Puskás Ferenc is Hungarikum, nemzetünk szimbóluma.

Öcsi Bácsi tiszteletére barátságos, kispályás emlékmérkőzést tart szombaton a Grosics Akadémia és a Hódmezővásárhelyi FC U15-ös csapata,illetve a Puskás Hungary című mozifilm kerül vetítésre március 15-én, és 16-án a Rotundában.

A mozifilmvetítés előtt, szombaton a Puskás-hagyatékból ereklyék kerülnek kiállításra a helyszínen, valamint beszélgetés lesz látható Almási Tamás filmrendezővel, a Puskás Hungary alkotójával.

(forrás: ÓNTE )

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)