Nagyon kevesen vagyunk már, akik emlékszünk a háborús évekre s ami azután következett. Sokan ajvékolnak a  svábok kitelepítésével kapcsolatban is. Azoknak itt küldöm egy régebbi cikkemet.Olvasása után szelektive  sirassák azokat, akik végig kitartottak magyarságuk mellett és mivel a vagyonukra  szemet vetettek a  kommunisták, mégis kitoloncolták őket.

A Volksbund

Mostanában elég gyakran olvashatunk a magyarországi németek kitelepítéséről.
Nyilvánvalóan ezek a sajnálkozások diplomáciai kényszerből erednek. A megemlékezések többnyire érzelmesek és bocsánatkérőek. Igaz, jómagam is mindenkit sajnálok, akiket egyszerűen feltépnek szülőhelyükröl és durván, idegen, sokszor ellenséges környezetbe kényszerítik letelepedni. Az évszázadok folyamán ez gyakran előfordult, akár békés esztközökkel is, de a többséget egy idegen hatalom kényszeríti kegyetlen módszerekkel szülőföldje elhagyására – ha nem ölik meg őket. Az utóbbi történt a második világháború alatt és után is.

A magyarországi németek nagy része is erre a sorsa jutott. Amint tudjuk, ezek a népek több lépcsőben települtek be hazánkba. Az Árpádok alatt becsalogatták őket, főként Erdélybe és a Felvidékre. Erdélyben a szászok zárt közösségekben éltek, városokat, várakat építettek és a kiváltságaikat a XIX. Századig megtartották.

Az úgynevezett svábokat főként a törökök kiűzése után telepítették be a kipusztított magyar őslakosság helyére. Persze voltak olyan falvak, ahol még magyarok laktak, de az új schwartzgelb földesurak egyszerűen átzavarták őket rosszabb földekre és helyükbe németeket telepítettek. Ezek is féltékenyen őrizték közösségi és egyéni jogaikat s nem nagyon siettek a beolvadással. Ehhez persze joguk is volt. Szorgalmasak, összetartók voltak, szépen gyarapodtak, művelődtek. Iskolázott fiaik persze a Habsburg rendszer kedvencei voltak, szép pályát futhattak be a kormányzatokban, hadseregben, egyházakban. Ennek ellenére sokan a magyarok mellé álltak közülük a szabdságharcaink idején.

Hitler uralomra jutásával hirtelen megváltozott minden. Fiatal német „túristák”, azaz propagandisták, szervezők árasztották el a svábok lakta területeket. Hatalmas propagandát fejtettek ki, rengeteg németben ébresztették fel a német szuperioritás érzetét. Ezzel aztán elszabadult a pokol.

A magyar kormányra mind nagyobb és nagyobb nyomást gyakorolt Hitler, a „népi németek” azaz a Volksbund szervezet érdekében. Az öregebb generáció ragaszkodott magyarságához, de a fiatalok nagy része vadul lelkesedett Hitlerékért. Különösen a háború elején, amikor a Wermacht győzelmet győzelemre halmozott, volt nagy a hangjuk. Sok német faluban tettlegességre is került sor a nemzethű svábok és a német birodalomnak elkötelezettek között.

A szalámi taktikát nem Rákosiék találták ki, Hitlerék is sikerrel alkalmazták. A „baráti” német kormány kényszerítette a magyar vezetőséget, hogy engedje meg a német katonaköteles fiataloknak az SS-be lépését. Ekkor történt a legnagyobb törés a sváb társadalomban. Ugyanis a fiatalok többsége boldogan és büszkén az SS-be vonult be. Azok pedig, akik a Honvédséget választották a legnagyobb megvetésben és gyülöletben éltek. Szüleiket kiközösítették, megvetették, népárulóknak nevezték sokukat pedig tettlegesen bántalmazták.

Abban az időben ismertem meg az egyik szomszédunkat. Süttő Jánosnak hívták, de már az ismeretségünk elején közölte velem, hogy a Volksbund tagja s amint végez a Műegyetemen, visszaveszi családja német nevét és elmegy az SS-be.
Sokat dicsekedett és sokat kifecsegett. Elmondta szépen, hogy a háború után itt csak egy magyarnak kinéző helytartó kormány lesz. A valódi hatalom az ő kezükben összpontosul. Közölte azt is, hogy a Krisztina körúton, a Karácsony palota helyén folyó építkezés lesz a Gauleiter székhelye. Igaz, később úgy mondták, hogy a birodalmi iskola épül ott. Nem tudom, melyik változat az igazi.

Arra mentemben tényleg láttam, hogy a Karácsony palota (műemlék!) eltünt és már a vasbeton alapokat öntik. Ez abba is maradt, mert már csak hadicélokra lehetet építkezési anyagot kapni. A háború után egy állami nagyvállalat székhelyét építették a meglévő alapokra. Az ostrom után, a volt osztályfőnököm mesélt a németországi keserves élményeiről. Dr. Mosonyi Mihály, közgazdász, valamikor, talán 1943-ban egy éves ösztöndíjat kapott a németektől. Igaz, angol kapcsolatai voltak, jó barátja volt egy angol diplomata, de úgy látszik a németek erről csak később szereztek tudomást.

Az Osteuropaeische Institute – ha jól emlékszem – volt a háború utáni gazdasági és politikai tervezés helye. Akkor már igencsak rosszul állt a szénájuk, de azért nem hagyták zavartatni magukat az intézetben. Szorgalmasasn tervezték a jövőt. Ott kapott helyet Mosonyi tanár úr is, a volt osztályfőnököm.

Rövidesen kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy Hitlerék le akarták szerelni az egész magyar ipart a mezőgazdasági gépgyárak, a közlekedési és az élelmiszer ipar kivételével.

Mosonyi tanár úrnak ez természetesen nem tetszett, s nem tett lakatot a szájára. A komoly vitáknak a Gestapo vetett véget. Úgy vélték, hogy a németek ellensége és angolszász kém. Alaposan megkínozták. melynek nyomait a testén viselte halála napjáig. Végül a Sztójay (!) kormánynak sikerült kiszabadítania a Gestapo fogságából, 44 nyarán ért haza.

Az elmondottak alapján láthatjuk, milyen hatalmi pozicióba kerültek volna a Volksbund tagjai. Hainau rémuralma és a Bach korszak után ítélve, néhány évtized alatt megszünt volna nemzetünk – egy német győzelem esetén. Ehhez mérten a könyörtelen Szovjet megszállásnak nem volt ideje a teljes megsemmisitésünkre.

A Potzdami Egyezmény értelmében Benesék engedélyt kaptak a németek teljes kitelepítésére. A mieinket csak „csere” alapján lehetett kitelepíteni. A magyarjainknak helyet csinálván utasították a magyar kormányt a németek kitelepítésére. Egyik sem ment símán. Mindkét helyen igyekeztek a gazdagoktól megszabadulni, hogy a főként kommunista vezetők szép gazdaságokhoz juthassanak. Nálunk is igen sok helyen a Volksbundisták maradtak, a magyarságukhoz hű ártatlanokat kitelepítették. Meglehet, azok a németek, akiket Nyugat-Németországba küldték, még sokkal jobban is jártak anyagilag.. Akik az NDK-ba kerültek voltak a vesztesek.

Az együttérzésünket, szánalmunkat inkább fejezzük ki hűséges honfitársaink felé, akik a frontok és haláltáborok, gulágok, harcok, légitámadások poklában pusztultak el vagy sérültek meg, a szolyvai ezrekre, a bácskai negyvenezerre, Pozsonyligetfalu kilencven leventéjére, a Duna delta zöld poklában kínhalált haltakra. Azok is jussanak eszünkbe, akik a francia hadifogoly táborokban a nyilt földeken kapart lyukakban áztak és haltak éhen.

Magyaródy Szabolcs

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...