Scroll To Top

A Hun után ma a Magyar Kultúra Holokauszt zajlik !
A Nagy Kérdés, hogy tűrjük-e ?!

SZUVERENITÁS ILLÚZIÓJA

A legtöbb idősebb történésszel, újságíróval és politikussal az egyetemi éveik alatt beléjük ívódott baloldali tudás miatt van baj. A világháború két felvonása közötti időkről csak és kizárólag a szovjet, és részben a nyugati forrásokat használhatták. A keleti nyilván a marxista osztályharc szemszögéből ítélte meg a hazánk sorsát irányító, meghatározó folyamatokat, a nyugati pedig az első felvonás ördögének, Benesnek a szemüvegén keresztül látta az eseményeket. Középút nem volt. Az eseményeket és hazánk helyzetét objektíven kellett volna értékelni.

Meg kell tehát vizsgálnunk szuvrénitásunk illúzióját.

A világháború első menetének kezdetén Magyarország nem volt szuverén állam.

Még a 67-es kiegyezés után is az Osztrák-Magyar Monarchia tagja voltunk, tehát a császár-király akaratától függött a kormányunk. Tehát nem voltunk szuverén állam. A hadüzenet ellen is hiába küzdött az akkori miniszterelnökünk, Tisza István.

Az első kommunista kormány leverése és a román megszállás után sem voltunk szuverén állam.
Sokáig nyugati felügyelet alatt voltunk.

Lassan kiteljesedő szuverénitásunkat csak egyszer sikerült érvényre juttatni, amikor 1939 nyarán megtagadtuk hazánk útjainak és vasútainak használatát a baráti Lengyelország elleni német támadás céljára. Ez csak rövid ideig, 1941 tavaszáig tartott, mikoris Hitler csapatai az államfő, kormányfő és a parlament engedélye nélkül, egyszerűen átvonult az országon és hazánk területét felvonulási területként használva, innen is megtámadták Jugoszláviát.
Ezzel megszakadt a rövid ideig tartó szuverénitásunk. A szerbek természetesen védekezni próbáltak s több alkalommal bombázták déli városainkat. Néhány napig sikerült ellenállnunk Hitlernek a hadjáratban való résztvételünkre irányuló követelésének.
A magyar kormány nem akart és nem is lett szerződésszegő, ugyanis csak és kizárólag akkor kezdte az elcsatolt területeink visszaszerzésére irányuló hadműveleteket, amikor Horvátország bejelentette önállóságát, tehát Jugoszlávia jogilag megszűnt. Igaz, a nyugati államok nem ismerték el a horvát nép államalapítási jogát, ennek következtében Churchill hullarablóknak minősített minket.
Mondta ezt annak az országnak a miniszterelnöke, amely az ismert világ jórészét leigázva rabságban tartotta, az írek, velsziek és skótok nyelvét is elvette, megtiltván azok használatát, tanítását.

Ettől kezdve a német csapatok jöttek-mentek országunk területén, tehát a szuverénitásunk megszűnt, mert nem állt módunkban ezt megtiltani. Igaz, kormányunkat megtürték, de annak nem volt joga a Honvédség fölött korlátlanul rendelkezni.
A II. Magyar hadsereg is német parancsnokság alatt harcolt.

Jellemző az akkori viszonyokra Szombathelyi vezérezredes a honvéd vezérkar főnökének mondása: “Személy szerint számomra mindegy ki nyeri meg a háborút, mert Hitler is és Sztalin is felakasztat.”

Mikor Hitler megunta a “Kállay kettőst” hivatalosan is megszállta az országot.

Amint a hadihelyzetük rosszabbra fordult, kevesebb katonát hagyott hazánkban, de Horthy kiugrási kisérlete kiváltotta a teljes megszállást. Ekkor szuverénitásunk látszata is megszünt.

A “felszabadúlás” után sem kaptuk vissza szuverénitásunkat. Hiszen 2001-ben hagyta el az utolsó szovjet katona hazánkat. Addig csak az történhetett, amire Moszkva engedélyt adott vagy eltürt.

Kivonulásuk után a “tankok helyett a bankok” korlátozzák szuverénitásunkat. Miután tagja lettünk az EU-nak és a NATO-nak, minden lényeges bel- vagy külpolitikai kérdésben Brüsszel rosszindulatú beavatkozására számíthatunk.

Napjainkban folyik az erőszakkal összetákolt Ukrajna szétesése. Mert minden olyan állam, amelyet a győző jogán, a lakosság tisztességes szavaztatása nélkül kényszerítenek idegen fennhatóság alá, szétesésre, felbomlásra van ítélve. Nekünk persze a kisebbségek megszavaztatása – az igazság – mellett kellene állnunk, ha szuverének lennénk. Ezt kívánná tőlünk az igazság, véreink érdeke. Ez esetben legalább a magyarlakta vidék, a Tiszahát autonómiáját kellene követelnünk, de nem tehetjük. Az elnyomók, a bitorlók oldalára állított bennünket a létérdekünk.

Nyugodtan mondhatjuk, a Horthy korszak 6-8 évén kívül, sohasem voltunk sorsunk irányítói és még ma sem vagyunk szuverén állam.

Ezt kellene végre történészeinknek, politikusainknak, újságíróinknak, nevelőinknek tudomásul venniök.

 

Umbra Avis
2014, március 26

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Umbra Avis

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)