Talán semmivel sem lehet(ne) jobban meggyalázni az olümpiát, mint csalással. Módszeres és folyamatos, immár rendszerré tett csalással.

Nem is bánom ma már, hogy a világ csak bugrisan „olimpia”-ként emlegeti hellén eleink nagy játékainak silány, kommersz utódát. Helyesen és természetesen az eredeti „olümpiai játékok”, görögül „τὰ Ὀλύμπια” néven futott 1170 éven át. Üpszilonnal szabatosan. Persze van (nemzet), aki nem tudja kiejteni azt a bájos ógörög „ü”-t, – még az újgörögök sem, – de mi bizony igen! Mégse tesszük! Ma már ezt a legkevésbé sem bánom. Mert ez bizony már rég nem olümpia! Távolról sem méltó az antik ideákhoz. A nemes eszmények helyén mára csak szponzorok és doppingok tolongása maradt…

A hajdan hellén időszámítás alapját adó Olümpia méltatlan torz utódja a mai olimpia.
De lassan erősödik bennem az érzés, hogy ez már csak nem is „olimpia”. Vizeltetések, vértesztek… bukták és vigyorogva csaló győztesek. Valószerűtlen eredmények, és csaknem mindig a csalszerben (doppingban) is fejlett országból való győztesek.

Egyre gyakrabban hallom, hogy kellene egy olimpia (is), ahol dopping nélkül lenne csak szabad indulni… Magam ábrándosan így gondoltam ezt már bő két évtizede is. Talán még akad, aki emlékszik: a bukott Ben Johnson védekezett így: „Ma az olimpikonok 96%-a doppingol.” – Ugyan miért pont ennyi? Talán azért, mert vannak olyan sportok, ahol a csalszer (dopping) jelentősége elenyésző, ahol a csalszerezők nem éppen nyerők… Vívás, lövészet, vitorlázás, mi lehet még? Ha még egyáltalán van ilyen…

Mióta Athénban az amerikai Armstrongnak, a kerékpározás bajnokának pozitív doppingteszt után – vagyis csúfos lebukása nyomán is – átadták az aranyérmét, a magyar diszkoszvetőnek, Fazekas Róbertnek pedig a négy tesztre is elegendő vizeletét nem elemezték, hanem egyszerűen csak „kevés”-nek minősítették, és aranyérmét elvették, végképp elvesztettem a hitem a modernkori olimpiákban. Az egyenjogú tisztes versengésben. Amióta azonban az addig dopping vétséggel soha meg nem bukott Annus Adriántól hazautazása után (soha nem igazolt) „doppingolás gyanúja” miatt vették el a kalapácsvető aranyát – állítom, hogy az olimpia a méltóságát és értelmét vesztette el. A leggyomorforgatóbb a dologban, hogy egy magyar hazaáruló, bizonyos schmitt pál járt a nyakára és az idegeire, hogy saját szánalmas kis pozícióját őrizgesse. (Ezek után még államelnököt is faragtak a nemzetellenes honvesztőből, hogy egy hasonló gerinctelenséggel még nagyobb szégyent hozhasson a saját hazájára(?), a mi – általa is – meggyötört magyar Hazánkra.)

Az amerikai úszó-hérosz Phelps egyszerűen nem kapott egyetlen szer-ellenőrzést sem, – talán vitán fölül áll(?) – míg másokat, kevésbé uralkodó nemzetek fiait (Cseh László) tízszer, vagy akár 14-szer is ellenőriznek ezidő alatt. És nem hallottuk a nemzetközi közvélemény hangját, a sportrajongók harsány fölháborodását… Sehol egy független, tiszta és őszinte tiltakozás! A legdurvább fokú kettős mérce is természetes ma már a modern olimpiákon…

Olimpia!? Bizony nagyon kellene már tiszta verseny (is)! Jóhiszeműen, még mindig hiszek a tiszta versenyben. Mára némiképp már finomítottam ábrándos gondolataimon: Legyen akár három külön kategória! Az első kettő adja magát: Az ajzószerrel, csalszerrel (doppinggal) soha meg nem bukottak, azaz „tiszták” – lassúk és gyöngék, de természetesek – versenye, no meg a csalszeresek (doppingolók) mocskos, aljas versengése. De mi legyen a harmadik? Legyen hát egy igazán embertelen kategória is, – embertelen, beteg, modern korunkhoz illő, – ahol bármi természetellenes (emberinél ruganyosabb művégtag, vagy bármi, akár halálos Hulk-ítószer) megengedett! Ahol az ajzószer  és minden, ami az Olümpiáktól idegen, mindenkoron kötelező. Anélkül a versenyző – az Antiolimpiáról – azonnal kizáratik.

Ott lesz persze még a negyedik kategória is: a sérültek, a rokkantak versenye, a paralimpia. Bár sajnos ma már ott is settenkedik a csalszerek (doppingok) árnya. Sőt fölvetődik a kiborgok torz fenyegetése is, miszerint ruganyos művégtaggal az ember akár többre is képes lehet természetes társainál! Talán ma már a paralimpiát is tagolni kellene.

Engem bizony e négyből is igazán csak ódivatúan a gyenge lassúk, vagyis a természetesek versenye érdekel. A többi csaló és embertelen kategóriát meg nézzék a csalók és embertel(l)enek! Sajnos azonban a csalás természete az alattomosság. Így akárhogy is osztanánk a kategóriákat, folyton csak mérgeznék természetes köreinket is csalók… – Ígyhát egyszerűen: nem nézek olimpiát! Egyáltalán. És titkon – talán betegesen jóhiszeműn – reménykedem, hogy ez csak átmeneti – kényszerűen múló – állapot.

Leventésen is
Szebb Jövendőt!
kívánva

Dr Sz L

Ha valakiben pedig föltombolna a klasszikus játékokat újjáalapító vágy, hát ajánlom a Pánhellén játékokat! A másik hármat is.

Az antik Görögország és az összgörögség rendszeres négy nagy testművészeti (és gyakran művészi) vetélkedője alapításuk sorrendjében:

• Olümpiai játékok – a legismertebb, legfontosabb, négyévente Élisz mellett, Zeusz tiszteletére
• Iszthmoszi játékok – kétévente, Korinthosz mellett, Poszeidón és Melikertész tiszteletére (valószínűleg föníciai eredetű)
• Nemeai játékok – kétévente Nemea mellett, szintén Zeusz tiszteletére, a rege szerint a játékokat maga Héraklész alapította
• Püthói játékok – négyévente Delphoi mellett, Apollón tiszteletére, így itt zenei és költészeti versenyeket is tartottak az atlétikai versenyek előtt.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...