Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség !

A TEK törzszászlósa lett a világ lejobb mesterlövésze

Hírek 2014. jún. 23.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) törzszászlósa lett a legjobb mesterlövész a világon. Károly szerint a siker fő összetevői a tapasztalat, a szorgalom és a kitartás.

Magyar sikert hozott a tizenharmadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa, ahol 16 ország 58 csapata, 116 versenyzője mérte össze tudását. A megmérettetésen a TEK versenyzője a rendőri egyéni verseny legjobbja lett, a csapatversenyben pedig a második helyet szerezték meg a terrorelhárítók.

A háromnapos versenyen a résztvevőknek olyan szituációkban kellett helytállniuk, amelyekkel akár valós szolgálatuk során is találkozhatnak.  A lövészeknek amellett, hogy kiválóan kell tudniuk célozni, fontos a tűrőképesség, a fizikai állóképesség is.

A matematika és a fizika tudományát is hasznosítani kell például a röppályaszámításnál vagy a lézertávmérő alkalmazásánál. Az összetett feladatok között akadt olyan, amely 40-50 perces folyamatos megterhelést jelentett a lövészeknek.

A győztes mesterlövész  elárulta, hogy hat éve folyamatosan indul ezen a megmérettetésen. – Az utóbbi időben lehetőségem volt részt venni több nemzetközi versenyen is, ami segített a versenyrutin megszerzésében. Egy mesterlövész legfőbb erénye a szorgalom és a kitartás – mondta a törzszászlós. A fiatalember nem akart kitárulkozni a nyilvánosság előtt, de mint mondta, egy kommandósnál ez természetes dolog.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)