Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Kinél landoltak az állami földek? Jön az új Ángyán-jelentés

Hírek 2014. jún. 19.

Néhány héten belül Ángyán József nyilvánosságra hozza VI. beszámolóját. Ezúttal azt vizsgálja a tisztségéről 2012 elején lemondott államtitkár, hogy az előző év végéig kiknek a kezébe kerültek az állami földek. Szokásához híven ezúttal is az egyébként bárki számára hozzáférhető, de szétszórtan található adatokat rendezte egybe.

Ángyán József kutatásai során minden eddiginél tisztábban rajzolódik ki, hogy egy egészen szűk csoport húz hasznot az állami földek döntő többségéből. Különösen érdekes összefüggésekre bukkant Csongrád, Borsod és Fejér megyében. Csak egy példa: a kiváló adottságokkal rendelkező Váli-völgy földjei összesen 3-4 érdekeltséghez kerültek – tudtuk meg az elmúlt hét szombatján a Fejér megyei Kishantoson tartott tanácskozáson, ahol előadásában a májustól hatályos földtörvény visszásságaira is felhívta a figyelmet Ángyán professzor.

A földek forgalmi értéke közötti különbség alig néhány száz kilométer eltéréssel ötvenszeres is lehet: amíg Kelet-Magyarországon még mindig akár 200 ezer forintért hozzá lehet jutni egy hektár termőterülethez, addig az ország nyugati részén 2 millióba, Burgenlandban pedig 10 millióba is kerülne – ha lenne eladó. Ha tehát nem védi meg törvény a termőföldünket, akkor az könnyen a határon túliak birtokába kerülhet.

Ugyancsak hiányolta a professzor a vezetésével kidolgozott, majd lemondása után kormányhatározattá emelkedett Nemzeti Vidékstratégia következetes végrehajtását. Különösen fájó számára az úgynevezett demográfiai földprogram elmaradása. E szerint fiatal párok jutottak volna rendkívüli kedvezménnyel földhöz, ha vállalják a művelését, az adott településen képzelik el jövőjüket, s több gyermeket is nevelnek. Ennek elmaradása végzetes következménnyel járhat a vidék számára, ugyanis a falvak elnéptelenednek, a határt pedig alig néhány alkalmazott műveli meg a távol élő tulajdonosok vagy bérlők hasznára- írta a szabadfold.hu.


Tegnap Fazekas Sándor tárcavezető bemutatta a Földművelésügyi minisztérium irányításában résztvevőket, az államtitkári posztra jelölteket. A lecsökkent környezetügyet V. Németh Zsolt irányítja.  Bitay Márton Örshöz, az állami földügyek tartoznak majd, aki – Fazekas szerint – fiatalos lendületével bizonyította, hogy a földügyekben át lehet térni egy másfajta megközelítésre, ami egy másfajta hasznosítást jelenthet, mint korábban. Kósa Lajos megerősítette, hogy minisztérium egész szervezete Debrecenbe költözik.

Forrás: greenfo.hu

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)