Scroll To Top

„Most jer : bölcs eleink hamvait tiszteljed,
Virágot szórj rájuk! - Tettüket kövessed !” (Vedres István)

A szegedi közlekedési vállalatnál „eltűnt” szabadságok miatt követel vizsgálatot a szakszervezet

Hírek 2014. márc. 29.

Vizsgálatot követel, és ha szükséges jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál a szerintük eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében – közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) az MTI-vel.

A BTDSZ hónapok óta várja, ám eddig nem kaptak választ az ügyben – olvasható a közleményükben.     A szakszervezet azt követően kért magyarázatot a cégvezetéstől, hogy többször, több dolgozó is jelezte: a tavaly bennragadt szabadságát nem fizették ki, állítólag áthozták erre az évre, bár nem kérték a beleegyezését – írta Szabó István a szakszervezet elnöke. Az érdekvédők attól tartanak, hogy a szabadságból megmaradt pénzeket jogtalanul másra használta a cég, de szerintük már az sem jogszerű, hogy úgy hozták át a megmaradt napokat erre az évre, hogy nincs róla dokumentáció.
A BTDSZ közleménye szerint többször kezdeményeztek egyeztetést, de az SZKT vezetője nem adott lehetőséget a megbeszélésre.     A BTDSZ ezért nem vár tovább, a felügyelőbizottságnál kezdeményezett vizsgálatot, és ha szükséges, a jogi lépéseket is megteszi. A szakszervezet elvárja, hogy nevezzék meg a felelősöket, s legyen jogi következménye is a jogszerűtlenségnek.     Tóth István Tibor az SZKT ügyvezető igazgatója közleményben reagált az MTI megkeresésére. Ebben azt írja, a február végén nyújtotta be kérését a cég felé, és ezen a napon a szakszervezet bejelentése miatt vizsgálatot indított a társaságnál a Munkaügyi Felügyelet is.     Azóta több egyeztetés történt a BTDSZ és a SZKT cégvezetése között az ügyet illetően, és megegyeztek, hogy a hatósági vizsgálat eredményét tekintik irányadónak.     A szabadságok elszámolására a társaságnak külön kerete nincs, így azt másra felhasználni sem lehetett. Többen voltak, akik előre tervezett szabadnapjukon dolgoztak, amiért munkabért kaptak, így a cégnek megtakarítása nem keletkezett.
Ezért a ki nem vett, fel nem használt, a dolgozók által tartalékolt szabadságokat át kellett hozni erre az évre, a kollégák munkabérjegyzékén feltüntették az előző évről áthozott szabadság mértékét – sorolja közleményében Tóth István Tibor, aki szerint tárgyi tévedés vagy félrevezetés a BTDSZ részéről a megtakarítás feltételezése.
Nem hogy megtakarítás keletkezett volna, hanem a Szegedi Közlekedési Kft. tavalyi személyi jellegű juttatásai jóval meghaladták a tervezettet – áll a cég közleményében.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)