Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Kutatószobát nyitott a KSH Szegeden

Hírek 2014. márc. 05.

A főváros után már Szegeden is lehetőség nyílik a statisztikai adatok tudományos célú vizsgálatára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szegedi főosztályának épületében nyílt kutatószobában – tájékoztatta Holka László, az intézmény sajtóreferense az MTI-t.

A KSH központjában 2008 májusában nyílt meg a statisztikai adatok tudományos célú kutatásának helyet adó kutatószoba, ahol az egyedi statisztikai adatok kiemelt szintű védelme, illetve az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok szigorú betartása mellett férhetnek hozzá a tudományos szakemberek a közvetlen azonosításra alkalmatlanná tett adatállományokhoz.
A kutatók itt a statisztikai célra kezelt részletes adatállományokon saját belátásaik szerint elemzéseket végezzenek. A szakembereknek így olyan mélységű elemzések elvégzésére van lehetőségük, amelyek a KSH kiadványaiban, illetve honlapján elérhető adatok alapján nem lehetségesek.
A budapesti kutatószobában eddig közel negyven témában végeztek kutatást, elsősorban az egyetemi és tudományos élet képviselői. Jelenleg hét kutatható témakör érhető el térítés nélkül, és egyedi állományok létrehozására is adott a lehetőség.
A KSH fejlesztéseinek köszönhetően a szakembereknek már nem kell személyesen felkeresniük a KSH központjában kialakított kutatószobát, a távoli hozzáférési rendszer révén a szegedi főosztály épületéből is igénybe vehetik a szolgáltatást.

(forrás :MTI )

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)