Miközben Szíria hatalmas vegyi arzenáljának megsemmisítését nagy sajtóérdeklődés övezi, és a művelet nem halad elég gyorsan, sikerült titokban és kellő ütemben felszámolni egy másik, belharcok dúlta arab ország, Líbia vegyi fegyvereit – adta hírül hétfői számában a The New York Times című amerikai lap.
A műveletben az Egyesült Államok játszotta a főszerepet. Az utóbbi három hónapban semmivé váltak Moammer Kadhafi néhai líbiai diktátor vegyi fegyverei közül a legutolsók is. A megsemmisítés hordozható kemencében történt a líbiai sivatag egy eldugott zugában, Tripolitól 640 kilométerre délkeletre. A helyszínt igen szigorúan őrizték, nehogy terroristák kezébe jusson a rendkívül veszélyes hadianyag, aminek megvolt a kockázata, mivel az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő fegyveres csoportok mind nagyobb befolyásra tesznek szert a területen.
Több száz, mustárgázzal töltött bomba és tüzérségi lövedék végezte a svéd technológiával megépített kemencében. Az eljárás jól vizsgázott, és mintaként szolgálhat a líbiainál jóval hatalmasabb szíriai vegyi arzenál elpusztításában.
„Nagy áttörés ez – idézte a lap Paul F. Walkert, a Nemzetközi Zöld Kereszt nevű környezetvédő csoport fegyverszakértőjét. – Bár a líbiai készlet viszonylag csekély volt, komoly kihívás jelentett megsemmisítése a szélsőséges időjárás, földrajzi tényezők, a biztonság hiánya, az egymás ellen harcoló törzsek miatt.”
Politikailag is kényesek voltak a körülmények. Líbia törékeny átmeneti kormánya először hallani sem akart arról, hogy belemenjen ilyen biztonsági együttműködésbe a Nyugattal, mert azonnal azzal vádolhatnák, hogy felad nemzeti szuverenitásából. Ugyanakkor a vegyi fegyverkészlet puskaporos hordó volt a belső biztonság szempontjából, és a kormány semmiképpen sem akarta kockáztatni, hogy valamelyik terroristacsoport kezébe jusson a rendkívül veszélyes muníció. Így aztán idővel elfogadta a Nyugat segítő kezét, de kikötötte, hogy a műveletnek a legnagyobb titokban kell történnie.
Kadhafi 2004-ben nemzetközi nyomásra megkezdte országa vegyi arzenáljának megsemmisítését. Összesen 24,7 tonnányi mustárgázt vallott be, amely folyékony halmazállapotban és lezárt tartályokban várt arra, hogy bombákat, lövedékeket töltsenek meg vele. A nyugati hírszerzés árgus szemmel figyelte a megsemmisítési műveletet, részben hogy ellenőrizze, Kadhafi állja-e a szavát, részben hogy értesüljön rögtön arról, ha avatatlan kezekbe jutna a készletből.
Amikor 2011-ben kitört a belháború – amely Kadhafi bukásához és halálához vezetett -, a líbiai vegyi arzenálnak még mindig megvolt a fele. Az új kormány 2011 őszén jelezte a Nyugatnak, hogy folytatni akarja a fegyverek felszámolását. Némi meglepetéssel is szolgált, amikor felfedte a nyugati ellenőröknek, hogy Kadhafi „füllentett”: további két tonna vegyi fegyver létezését nem vallotta be. Ez a készlet titkos helyen lapult, de nem tartályokban, hanem már lövedékekbe, bombákba töltve, 517 tüzérségi lövedékből, 8 negyedtonnás bombából és 45, rakétára szerelhető műanyagtartályból állt.
Az új líbiai vezetés számára ennek az arzenálrésznek a megsemmisítése volt a legsürgetőbb, mivel ez bevetésre készen várt. Hasonlóan fontos volt a gyors cselekvés a Nyugatnak is, nehogy terroristák kaparintsák meg a fegyvereket, amelyek végül az 500 Celsius-fokos hővel működő svéd kemencében végezték, a megsemmisítő égés során felszabaduló gázokat pedig különleges szűrők nyelték el. Az utolsó lövedék január 26-án került a kemencébe.
Bár az ismert líbiai vegyi fegyverekből hírmondó sem maradt, csak remélni lehet, hogy nem rejt a sivatag további titkos készleteket.
(MTI-nytimes.com)
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...