Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

Tiltakozik a Zsolnay a Gróf Palota cserepeinek utángyártása ellen

Hírek 2013. aug. 31.

Tiltakozik a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. amiatt, hogy utánzatokkal akarják pótolni a felújítás alatt álló szegedi Gróf Palota eredetileg a neves pécsi gyár által előállított kúpcserepeit.

A manufaktúra pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy ha az elképzelés megvalósul, az a szegedi műemlék értékének csökkenését, a Zsolnay-márkanév és a 160 éves vállalat múltjának csorbítását, a közvélemény megtévesztését eredményezi.
Hozzátették: a cég ebben és más hasonló ügyekben is az illetékes hatóságokhoz fordul, emellett jogi eszközöket, valamint a nyilvánosság erejét is fel kívánja használni azért, hogy értékeket őrizzen meg az utókor számára.
A manufaktúra utalt rá, a Zsolnay kerámiával díszített Gróf Palota egy nemzetközi program keretében újulhat meg, a Szabadkával és Zentával közös együttműködés a szecessziós értékek megőrzésére nyújt lehetőséget a dél-alföldi városnak.
Kitértek arra, hogy amíg Szabadkán több tízmillió forintot fordítottak a zsinagóga Zsolnay-kerámiáira, Szegeden utánzatokkal pótolnák a rekonstrukció alatt álló palota tetejének kúpcserepeit.
Ezeket egy „pár éve gründolt, eszközökkel alig-alig rendelkező vállalkozás készítené”, holott a cserepek újragyártáshoz restaurátor javasolta a Zsolnay megkeresését – jegyezték meg.
A mintegy 200 embert foglalkoztató Zsolnay többségi tulajdonrészét idén vásárolta meg Bachar Najari szír származású svájci-magyar üzletember. A manufaktúra évek óta gazdasági nehézségekkel küszködik, 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint veszteséggel zárt, a 2012-es árbevétele mintegy 602 millió forint, a vesztesége 270 millió forint volt.
A mintegy 20 dolgozót foglalkoztató üzemnek 2010-ben sok munkát adott a pécsi Tudásközpont építése, a Zsolnay-negyed kialakítása, a budapesti Mátyás templom és egyebek mellett a kolozsvári református templom felújítása is. Tavalyelőtt a Margit-híd és az Akadémia Park-projekthez, tavaly az Országház egyik homlokzati rekonstrukciójához volt szükség Zsolnay-kerámiákra.

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)