Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

A Szegedi Közlekedési Kft. gazdálkodását vizsgálta az ÁSZ

Hírek 2013. júl. 18.

Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése keretében a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) gazdálkodását vizsgálta az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely a beszámolási kötelezettségek teljesítésével, illetve a járművek felújításával kapcsolatban tett javaslatokat – áll a vizsgálatról készült, csütörtökön nyilvánosságra hozott összefoglalóban.

A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú SZKT működteti a város parkolási rendszerét, valamint közszolgáltatási szerződés alapján üzemelteti a csongrádi megyeszékhely villamos- és trolibuszhálózatát. Az önkormányzat 2008-tól 2011-ig, valamint 2012 első három negyedévében csaknem 3 milliárd forint működési támogatást nyújtott a cégnek, emellett 860 millió forintos tőkeemelést hajtott végre és 616 millió forintos tagi kölcsönt nyújtott.
2008 és 2011 között az SZKT szerény nyereséggel gazdálkodott, a helyi közösségi közlekedés működtetése – növekvő összegű önkormányzati támogatás ellenére – egy esztendőt leszámítva veszteséges volt.
Az ÁSZ megállapította, hogy az SZKT – a közszolgáltatási szerződésben előírtak ellenére – nem végezte el az utaselégedettség féléves gyakoriságú mérését, valamint a teljes körű keresztmetszeti utasszámlálást sem.
A közlekedési társaság egy alacsonypadlós középrésszel ellátott – KT8A 3M-LF típusú – villamos prototípusának elkészítésére 2010 végéig 155,4 millió forintot, egy másik jármű megvásárlására, átalakítására és felújítására 84,5 millió forintot fordított, a beruházások azonban nem fejeződtek be. Az SZKT a munkálatok során – az árképzési szabályzatban rögzített – 3800 forintos rezsióradíj helyett 1012-1236 forintos óradíjjal dolgozott.
A vizsgálat megállapította, hogy 30 milliárd forintos összköltségű Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése című projekt során az SZKT és az önkormányzat az időarányosnak megfelelő összeget használta föl, a támogatási szerződésben rögzített kifizetési kérelmek és a státuszjelentések szabályszerűek voltak.
Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ javasolta a polgármesternek, hogy írjon elő beszámolási kötelezettséget az ügyvezető igazgatónak az 50 millió forint alatti kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban, valamint követelje meg a felügyelő bizottság elnökétől, hogy félévente referáljon a közgyűlésnek. A számvevőszék javasolta a szabályzattól eltérően alkalmazott rezsióradíjakkal kapcsolatos döntések vizsgálatát, valamint azt, hogy készüljön terv az érintett villamosok hasznosítására. Az ÁSZ az ügyvezetőnek javasolta, hogy háromévente végezze el a teljes körű keresztmetszeti utasszámlálást.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)