Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Elpusztult a Szegedi Vadaspark legfiatalabb zsiráfbikája

Hírek 2013. júl. 10.

Elpusztult a  Vadaspark legfiatalabb zsiráfbikája, Atlant; a hím szudáni zsiráf (Giraffa camelopardalis antiquorum) szombaton esett össze, s Veprik Róber igazgató keddi közleménye szerint az állatorvosok, gondozók munkája ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

A gondozók már hetek óta tudtak arról, hogy a Párizsból tavaly májusban Szegedre érkezett zsiráf beteg. Figyelték, vizsgálták a rossz kondícióban lévő állatot, azonban a betegségének pontos okát nem tudták, és remélték, hogy állapota a kezelések folytán javulni fog.
Az egyre soványabbá váló zsiráf ügyében a vadaspark állatorvosa a fővárosi és a nyíregyházi állatkertek vezető szakembereivel is konzultált, illetve megtörtént az ilyenkor kötelező széklet- és vérvizsgálat. A zsiráfnál konkrétan meghatározható betegséget, vírusfertőzést nem lehetett kimutatni. Vérszegénységet sikerült csak megállapítani, illetve gyanítható volt az is, hogy idegen test került a szervezetébe.
Az antibiotikumos kezelés és a folyamatos figyelem mellett a szakemberek mást nem tudtak tenni, hiszen ezen állat altatásban végzett műtétje a speciális keringési rendszerük miatt végzetes lett volna. Ugyanez volt az oka annak, hogy az elgyengült és összeesett zsiráf már talpra állni az infúziós kezelés ellenére sem tudott.
A boncolás során a vese-, máj- és bélrendszeri problémára utaló jeleket talált a vadaspark állatorvosa, illetve egy lenyelt idegen testet is a recés gyomorban, amely feltehetően nagyon régóta lehetett a szervezetében, majd gyomorelzáródást okozva kiválthatta a végzetessé váló betegségét – tudatta a vadaspark igazgatója.
Thabo és Luke, a 2011 ótai tt nevelt zsiráf testvérpár továbbra is egészséges. Miután Atlant pusztulása nem a rossz tartási körülményeknek következménye, a vadaspark továbbra is tárgyal a zsiráf fajmegmentési programmal, hogy mielőbb szaporodó csapatot tudjanak kialakítani a zsiráfházban. A visszajelzések szerint ennek meg is van a reális esélye a közeljövőben.
A zsiráfnak összesen kilenc alfaja ismert, a Szegedenl látható Luke és Thabo Rotschild-zsiráf Kenya, Uganda és Szudán szavannáin őshonos. Atlant a szudáni alfajhoz tartozott, ezek az állatok jellemzően a Közép-afrikai Köztársaság és Csád területén fordulnak elő. A zsiráfok hajdan sok helyütt előfordultak Afrikában a Szaharától délre ma azonban már csak elszigetelt populációik élnek.

(Vadaspark)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)