Scroll To Top

„A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula)

Negyvennyolc kilogramm kábítószert foglaltak le Röszkén a rendőrök

Hírek 2013. máj. 10.

Negyvennyolc kilogramm kábítószert találtak a rendőrök egy albán férfi gépkocsijában a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője  az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta: a csütörtök délután belépésre jelentkező 26 éves sofőr viselkedése gyanússá vált az útlevélkezelő rendőrnek. Társával félreállították az autót, majd tükörrel és kutyával is átvizsgálták, és felfedezték, hogy a járművet átalakították.
A padlólemezt megfúrva kábítószergyanús növényi törmelék került elő, ezért a rendőrök és a pénzügyőrök szétbontották a járművet. Végül 93 csomagot vettek ki az autó dupla padlólemeze közül. A marihuána súlya meghaladja a 48 kilogrammot – közölte a százados.
A 26 éves albán férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)