Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása

Hírek 2013. máj. 02.

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta – mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A fény és az anyag kölcsönhatását vizsgáló kutatások 2016 elején kezdődhetnek. Ezektől jelentős előrelépés várható a biológiai-, gyógyszer-, orvosi- és anyagtudományi kutatásokban – hangsúlyozta Lehrner Lóránt, a nonprofit kft. ügyvezető igazgatója.
Az ELI – Extreme Light Infrastructure – az európai kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő 44 páneurópai kutatási nagyberendezés egyike.
A beruházás első fázisa az idén záruló uniós költségvetési ciklus része és nettó 37 milliárd forintba kerül. A projekttel 2015 végéig kell elszámolni az EU-nak. Ebből a pénzből készül el a központ épülete és kerül bele a berendezések első fele.
Az épület különlegessége a stabil alapozás és a 8 ezer négyzetméter tiszta tér, amelyben állandó lesz a hőmérséklet. Az alapozáshoz 15 kilométernyi cölöpöt vernek le a földbe – számolt be a részletekről az ügyvezető igazgató. A kivitelezésre szóló közbeszerzés a közeli hetekben jelenik meg.
A második fázis finanszírozása már a 2014-2020 közötti uniós költségvetést terheli nettó 24,3 milliárd forinttal. Ebből speciális paraméterekkel rendelkező lézertechnológia kerül az épületbe.
Lehrner Lóránt úgy vélte, hogy a központ köré olyan ipari és kutató park épülhet, amely hasznosítja a kutatási eredményeket.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)