Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Támogatja a dohánytermékek árrésének emelését az OKSZ

Hírek 2013. ápr. 29.

Támogatja a dohánytermékek árrésének 10 százalékra történő emelését az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a trafikokban árusítható termékek körének bővítését viszont továbbra sem – közölte a szervezet hétfőn, a trafiktörvény módosítására a múlt héten benyújtott kormánypárti javaslat kapcsán.

A szövetség közleménye szerint az árrés szabályozását már korábban is kezdeményezték, mert elfogadhatatlannak tartották, hogy a dohányárusítás költségeit nem tartalmazza a fogyasztói ár. Jelenleg 3-5 százalék között mozog az árrés, mivel a fogyasztói árat a gyártó határozza meg és azt le is szorítja. A 10 százalékos javaslat megegyezik az OKSZ korábbi indítványával – hangsúlyozta a szervezet.
Az emelkedő árrés a fogyasztói ár emelkedését is maga után vonja, de ennek mértéke attól is függ, hogy a gyártók az új rendszer megtakarításaival hogyan számolnak. Ráfordításaik eleve kisebbek lesznek, miután tizedannyi helyre kell kiszállítaniuk a dohánytermékeket, másrészt tilos lesz az eladóhelyek külön javadalmazása, például a reklámköltség révén – mutatott rá a kereskedelmi szövetség.
Az OKSZ támogatja azt is, hogy a fiatalkorúak kiszolgálása tilos legyen a dohányértékesítő helyen, bármilyen terméket is vásárolnának. A törvény legfontosabb célját, a fiatalkorúak védelmét ez szolgálja a legcélszerűbben – közölték.
Továbbra is fenntartja viszont kifogásait a szövetség a dohányértékesítő helyeken árusítható termékkör kiszélesítésével szemben.
A jelenlegi feltételek szerint a trafikok a dohánytermékek mellett árusíthatnak majd szerencsejáték-sorsjegyet, szeszesitalt, kávét, energiaitalt, ásványvizet, üdítőt és napilapot. Ez nagy gond lehet a hagyományos, elsősorban kis élelmiszerüzleteknek, mert ha a közelükben dohánybolt nyílik, az tőlük von el vásárlót – közölte a szervezet, hozzátéve, hogy termékkör bővítését az ezzel kapcsolatos döntés előkészítése során ezért kifogásolta az OKSZ.
A kereskedelmi szövetség új javaslata az, hogy a trafikok a jelenleg meghatározott hét termék közül egy időben legfeljebb három cikkcsoportot árusíthassanak a dohányáru mellett, választásuk szerint. Az OKSZ szerint a kis tőkeerejű, kisvállalkozó dohányértékesítőknek ennél szélesebb kínálatára valószínűleg egyébként sem lesz pénzügyi fedezetük, a versenytárs kisboltok nagyszámú tönkremenetelét viszont ezzel meg lehetne akadályozni. Az új árrésszabály már nem indokolja a túlzottan széles termékkör engedélyezését – közölte a szervezet.
Mivel a koncessziós pályázatok benyújtásakor a termékkör bővítését alternatív üzleti tervvel kellett figyelembe venni, a pályázókat az OKSZ szerint javaslatuk elfogadásával érdemi hátrány nem ér

i.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)