Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Elszáguldott a Föld mellett a 2012 DA 14-es aszteroida

Hírek 2013. febr. 16.

Rekordközelben száguldott el a Föld mellett pénteken a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida – közölte a NASA amerikai űrkutatási ügynökség.
A mintegy 45 méter átmérőjű, 130 ezer tonna tömegű égitest közép-európai idő szerint 20.25-kor mintegy 27,6 ezer kilométerre -némely műholdnál is közelebb – suhant el a Föld mellett, anélkül azonban, hogy bolygónkat veszélyeztette volna.
A spanyol csillagászok által egy éve felfedezett aszteroida sebessége a Föld közelében 28 100 kilométer/óra, vagyis másodpercenként 7,82 kilométer volt.
Don Yeomans, a NASA Föld közeli objektumok után kutató programjának a vezetője előzőleg elmondta, hogy az 1990-es évek óta végzett megfigyelések során még sohasem fedeztek fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz. Számításai szerint negyvenévente repül el bolygónk mellett a 2012 DA 14-hez hasonló aszteroida és 1200 évente csapódik egy ilyen a Földbe.
Az aszteroida alig néhány órával az után érkezett, hogy az oroszországi Ural hegység felett, Cseljabinszk térségében felrobbant egy sokkal kisebb meteorit, több mint ezer ember sérülését okozva, miután a robbanás lökéshulláma becslések szerint mintegy háromezer épületben törte ki az ablakokat.
Csillagászok szerint azonban a két esemény egybeesése teljesen véletlen volt, ráadásul a két űrobjektum ellenkező irányban haladt.
A 2012 DA 14-es távcsöves megfigyelésére péntek este a budapesti Polaris Csillagvizsgálóban, Szegeden, Pécsett és Miskolcon is várták a csillagászat iránt érdeklődőket.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)