Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

A Magyar Orvosi Kamara szerint a háziorvosok helyzetét is haladéktalanul rendezni kell!

Hírek 2012. márc. 27.

A praxisok működtetéséhez és a háziorvosok béremeléséhez is azonnali, jelentős forrásokat kell bevonni a rendszerbe – közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden az MTI-vel.

A szervezet közleménye szerint, miután a közelmúltban bejelentett „részleges egészségügyi béremelés” során valamennyi háziorvost, házi gyermekorvost, illetve alapellátásban közfinanszírozottan tevékenykedő fogorvost, valamint az alkalmazásukban álló szakdolgozói kart (hozzávetőleg mintegy 30 ezer embert) kihagytak, így a MOK szerint a háziorvosok elégedetlensége „teljesen jogos”.
A MOK ismét leszögezte, a bértárgyalások során végig azon az állásponton voltak, hogy az „egészségügy elsőlépcsős alakulatát” nem lehet és nem szabad kihagyni a bérrendezés folyamatából.
A kamara „örvendetes ténynek” tartja, hogy az elmúlt időszakban nem jelentéktelen forrást nyitottak meg a gyógyító munka technikai körülményeinek fejlesztése érdekében. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezzel – legyen az akár 10 milliárd forintos keret is – sem a rendszerben dolgozók megélhetési gondjait, sem pedig a praxisok mindennapi működtetése során keletkező veszteségeket nem lehet orvosolni.
Ezért a MOK szerint „azonnali, jelentős, kifejezetten a havi működtetést és a rendszerben dolgozók bérjellegű juttatásának növelését eredményező forrásbevonásra van szükség”. Ellenkező esetben az alapellátás már belátható időn belül sem lesz képes feladatai teljesítésére – tették hozzá.
Az alapellátás mellőzése a teljes egészségügyi ellátórendszer jövőjét komolyan veszélyezteti – írta közleményében a kamara.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)